A szociális szektorban dolgozók mentális egészsége nem csupán magánügy, hanem az ellátórendszer működőképességének alapköve. 2026. június 24-én a HÉTFA Kutatóintézet által rendezett kerekasztal-beszélgetés során szakértők járták körül a magyarországi segítő szakma legégetőbb kihívásait és a lehetséges kitörési pontokat. Az esemény a CARES (Caregivers Advancing Regulatory Environment and Skills) projekt keretében valósult meg, amelynek célja a szociális szektorban dolgozók mentális jóllétének előmozdítása.
A magyar valóság
A beszélgetést Katona Gergely moderátor (Baptista Diakóniai Központ, Szociális Szájjegyzet) nyitotta meg, bemutatva a szektor aktuális állapotát tükröző statisztikai adatokat. Magyarországon becslések szerint körülbelül 90 000 fő dolgozik a szociális ellátórendszerben, ám közülük mindössze 20% rendelkezik diplomával. Bár a hivatalos statisztikák 582 000 Ft körüli bruttó átlagbért mutatnak, a dolgozók ezt inkább – a pótlékok és egyéb kifizetések egyenetlensége miatt – bruttó 400 000 Ft körülire teszik. Országosan 20%-os, bizonyos területeken pedig a 40%-ot is meghaladó létszámhiány tapasztalható. A szakirányú végzettséget szerzők mintegy 40%-a már a diploma megszerzése után sem a szociális szférában helyezkedik el.
Reziliencia – több mint rugalmasság
A beszélgetés központi fogalma a reziliencia volt, Dr. Ádám Szilvia (Semmelweis Egyetem) a rezilienciát úgy határozta meg, mint azt a képességet, amely révén válsághelyzet után az egyén vagy szervezet képes újraépülni, sőt akár fejlődni is. Kővári Erzsébet (BMSZKI) a COVID-járványt, a menekültválságot és a rezsiválságot hozta példaként, ahol a jó kommunikáció és összefogás segített az intézményeknek. Dr. Hídvégi Zsófia (Magyar Szupervizorok és Szupervizor-Coachok Társasága) idegtudományi szempontból kiemelte: az ember társas lény, így a másokhoz való kapcsolódás az idegrendszer megnyugtatásának fontos eszköze.
Miért mennek el a kollégák?
A szakértők egybehangzó véleménye szerint a pályaelhagyás hátterében nem csak a bérkérdés áll, hanem a munkakörülmények, a pozitív visszajelzés hiánya és a munkahelyi légkör. A szupervíziós esetek 85–90%-ában a problémák forrása nem az ügyfelekkel való nehézség, hanem a kollegális feszültségek és a vezető–beosztott viszony. A megoldás kulcsa a „pszichológiai biztonság” megteremtése – egy olyan közeg, ahol hibázni is lehet.
Szupervízió: nem luxus, hanem mentálhigiénés alapvetés
A szupervízió egy szakmaközi reflexiós folyamat, amely négy dimenzióban segíti a segítők mentális gondozását: én és a szakmám, én és a munkatársam, én és az ügyfelem, én és a rendszer. A szakértők egyetértettek abban, hogy a szupervíziónak a szakmai szocializáció részévé kellene válnia. Kővári Erzsébet elmondta, hogy a BMSZKI-ban 2020 óta központilag szervezett szupervízió érhető el. Ugyanakkor a mentális egészség megőrzése nemcsak ezen múlik: a munkaidő-beosztás, a szabadságok kiadása és a kommunikációs csatornák milyensége legalább ennyire fontos.
Jó gyakorlatok és személyes stratégiák
A résztvevők számos előremutató kezdeményezésről számoltak be: ilyen a BMSZKI és MOME együttműködése, a közösségi pszichiátriai programok, a relaxációs szobák kialakítása, valamint a vezetőképzés és rezilienciatréning. A beszélgetés végén a szakértők saját megküzdési stratégiáikat is megosztották: a tudatos öngondoskodás, a földelési technikák, a reakcióidő tágítása, a pozitív fókusz és a támogató kapcsolatok mind hozzájárulnak a segítők mentális egyensúlyának megőrzéséhez.
A kerekasztal-beszélgetés legfontosabb tanulsága, hogy a segítő szakma fenntarthatóságához elengedhetetlen a „segítők segítése”. Ahogy a repülőgépeken is oktatják: először saját magunkra kell feltennünk az oxigénmaszkot.
A beszélgetés podcast változata itt hallgatható meg: CARES projekt – A segítés ára: Kerekasztal beszélgetés a magyar szociális és gondozási szektorról
Legutóbbi hozzászólások