A HÉTFA is részt vett a Magyarországi Terre des hommes Alapítvány RIF4UA projektjének június 12-i budapesti záróeseményén. A projekt az Ukrajnából érkezett menekültek társadalmi és munkaerőpiaci beilleszkedését támogatja integrált szolgáltatásokkal és a helyi szereplők közötti együttműködés elősegítésével. A rendezvényen az érintettek személyes tapasztalatai mellett a témához kapcsolódó projektek szakmai tanulságai és jó gyakorlatai is teret kaptak.
A HÉTFA munkatársa, Verhás Evelin a jó gyakorlatok átadhatóságát meghatározó módszertani és kontextuális tényezőkről tartott előadást. Az előadás során a HÉTFA partneri részvételével megvalósuló SIMPLE (Social Innovation Models to Promote Learning and Employability) projekt keretében végzett, korábbi társadalmi innovációs kezdeményezéseket vizsgáló elemzés megállapításaira épült. Az elemzés egyik fontos tanulsága, hogy a projektek céljai és tevékenységei általában jól dokumentáltak, miközben jóval kevesebb információ áll rendelkezésre arról, hogyan zajlott a megvalósítás, milyen módosításokra volt szükség, milyen tapasztalatokat szereztek a résztvevők, illetve milyen eredményeket ért el és milyen változásokhoz járult hozzá a program. Ennek hiányában nehéz megítélni, hogy egy jó gyakorlat mely elemei vihetők át más környezetbe, és melyeket kell az új feltételekhez igazítani. Az előadás ezért arra is rámutatott, hogy a folyamat- és hatásértékelés, valamint a megvalósítás következetes dokumentálása fontos alapot ad ehhez a mérlegeléshez. Az így megszerzett tudás nemcsak az adaptív projektmenedzsmentet és a szervezeti tanulást támogatja, hanem megalapozottabbá teszi a jó gyakorlatok új környezethez való adaptációját is.
A SIMPLE projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az ESF+ Social Innovation+ kezdeményezés keretében, hat ország – Olaszország, Lengyelország, Spanyolország, Belgium, Horvátország és Magyarország – partnereinek részvételével valósul meg. A projekt célja olyan jó gyakorlatok azonosítása, új környezetben történő kipróbálása és szélesebb körű hasznosítása, amelyek hozzájárulhatnak az Ukrajnából érkező menekültek – különösen a nők – munkaerőpiaci és társadalmi beilleszkedéséhez.
További információ: https://simpleinnovation.eu


Az Európai Unió finanszírozásával. A közölt nézetek és vélemények kizárólag a szerző(k)től származnak, és nem feltétlenül tükrözik az Európai Unió vagy az European Social Fund Agency (ESFA) hivatalos álláspontját. Sem az Európai Unió, sem a támogatást nyújtó hatóság nem tehető felelőssé értük.

Legutóbbi hozzászólások