A HÉTFA Kutatóintézet szervezésében zajlott az RM Framework projekt első nemzetközi nyilvános eseménye, amely a kutatásmenedzsment szakma jövőjét és közös európai kereteit állította a középpontba. A HÉTFA számára a kutatásmenedzsment kiemelt terület, hiszen az intézet több mint egy évtizede aktívan dolgozik azon, hogy erősítse a nemzetközi kutatási együttműködésekben való részvételt és támogassa a kutatásmenedzsmentben dolgozó szakemberek képzését, szakmai fejlődését és elismerését.

A Horizont Europe keretében megvalósuló RM Framework projekt 2025 októberében fontos mérföldkőhöz érkezett: a kétnapos budapesti eseménysorozat keretében a konzorcium tagjai előbb a projekt közgyűlésén és a pilot partnerek találkozóján vettek részt, majd október 22-én az Európa Pontban megrendezett első nyilvános eseményen mutatták be a projekt eredményeit.
A rendezvény célja az volt, hogy szélesebb szakmai közösség – kutatásmenedzserek, trénerek, szakpolitikai és intézményi képviselők – számára mutassa be a projekt vízióját és első eredményeit, valamint fórumot teremtsen a kutatásmenedzsment képzések jövőjéről szóló párbeszédhez. A mostani eseményen több mint 80 résztvevő volt jelen a helyszínen és online, Európából és az Egyesült Államokból.
A HÉTFA ügyvezető igazgatója, Balás Gábor megnyitó beszédében felidézte, hogyan vált a kutatásmenedzsment az elmúlt évtizedben Európa-szerte elismert szakmává:
„Tíz évvel ezelőtt a kutatásmenedzsment szakma alig volt ismert Európában, ma pedig már európai szakpolitikai szinten is megjelenik. A HÉTFA maga is részese volt ennek a fejlődési folyamatnak – a foRMAtion projekt elindításával például egy olyan kezdeményezést hoztunk létre, amely egyetemi hallgatókat készít fel kutatásmenedzseri pályára. Ez a projekt Európa-szerte zászlóshajó kezdeményezéssé vált.”
A beszédben kiemelte, hogy a HÉTFA számos nemzetközi együttműködésben vesz részt, amelyek célja a kutatásmenedzsment kapacitásainak bővítése.
„Fontosnak tartjuk a Visegrádi és a Nyugat-Balkáni országok kutatásmenedzsereinek összekapcsolását, valamint a közös szakmai fejlődés támogatását. Hasonlóan jelentős számunkra a MAPIT projekt, amelyben török, finn és holland partnerekkel együtt dolgozunk azon, hogy növeljük az EU kutatási és innovációs programjaiban való részvételt.”
Az esemény kiemelt programjai között szerepeltek az európai kutatásmenedzsment szakpolitikai fejleményeiről szóló előadások, valamint az SRAI és az ARMS nemzetközi szervezetek szakértőinek hozzájárulásai. A nap zárásaként a panelbeszélgetés során európai szervezetek képviselői egyetértettek abban, hogy a jövő kutatásmendzser képzési keretrendszerének rugalmasnak, átláthatónak és konzisztensnek kell lennie, elősegítve a mobilitást, a tudásmegosztást és a szakmai elismerést.
A rendezvény prezentációi itt érhetők el, a teljes esemény felvétele pedig megtekinthető az EARMA YouTube-csatornáján.
További információ az RM Framework projektről: www.rm-framework.eu.


Legutóbbi hozzászólások