Március 28-án 17.00 órakor került sor a Zachor Alapítvány holokauszttagadás és torzítás veszélyeiről szóló webináriumsorozatának harmadik részére, ahol a HÉTFA kutatói bemutatták a DECONSTRUCT projekt keretében készített nemzetközi kutatás eredményeit. A DECONSTRUCT projekt a CERV program keretében kerül megvalósításra. A kutatás átfogó irodalomfeldolgozással, tanárinterjúkkal és középiskolás diákok körében végzett kérdőíves felmérés segítségével tárta fel a holokauszt oktatásának kihívásait és a holokauszttorzítás helyzetét a projektben résztvevő négy partnerországban – Görögországban, Magyarországon, Olaszországban és Portugáliában.

Az Európai Unió és a Nemzetközi Holokauszt Emlékezési Szövetség (International Holocaust Remembrance Alliance, röviden: IHRA) által társfinanszírozott DECONSTRUCT projekt során a Thesszaloniki Egyetemmel (Aristotle University of Thessaloniki, AUTH), a Firenzei Egyetemmel (Università di Firenze, UNIFI) és a Lisszaboni Egyetemmel (University of Lisbon, FLUL) működünk együtt a rasszizmus és megkülönböztetés leküzdésében, kiemelt hangsúlyt fektetve az antiszemitizmus és a holokauszttorzítás témáira. A HÉTFA partnerként vesz részt a Zachor Alapítvány által koordinált projektben, amelyben kutatási eredményekkel, online oktatási anyagokkal és innovatív, a közvélemény figyelmét felkeltő kampányanyagokkal igyekszünk az oktatók, a diákok és a döntéshozók figyelmét felhívni az antiszemitizmus, a történelemtorzítás és a holokauszttorzítás veszélyire, miközben a médiaműveltséget és a médiatudatosságot is fejlesztjük.

A webinárium során bemutatásra került a Zachor Alapítvány által fejlesztett oktatási tananyag, amely a holokauszt oktatásának támogatására készült, valamint szó esett annak jövőbeli alkalmazásáról és hatásvizsgálatáról is. Emellett a résztvevők megismerhették a #VéddATényeket nemzetközi kampányt, amely a közösségi média felhasználóit ösztönzi arra, hogy a figyelemfelkeltő tartalmak révén mélyebb megértést nyerjenek a történelmi torzítások problémájáról, és aktív szerepet vállaljanak az azok elleni küzdelemben.

A webinárium visszanézhető ezen a linken.

A kutatási eredményeket tartalmazó teljes tanulmány a megjelenését követően elérhető lesz weboldalunkon. További információk a DECONSTRUCT projektről ezen a linken elérhetőek.