Balás Gábor, a Hétfa Kutatóintézet vezetője is részt vett a Mathias Corvinus Collegium és a Századvég Gazdaságkutató Zrt. konferenciáján, ami a 2021-2027-es tagállami fejlesztések uniós társfinanszírozásának stratégiai és végrehajtási kereteit tekintette át. Az esemény résztvevői egyetértettek abban, hogy a 2014-2020-as időszakban sikerült erősíteni az uniós finanszírozású programok és a hazai szakpolitikák összehangoltságát. A következő fejlesztési program  – melynek tervezése még folyamatban van – sikeres végrehajtásához a hazai célok lefektetésére és határozott szakpolitikai koordinációra lesz szükség.

A beszélgetés során Balás Gábor kiemelte, hogy az Európai Unió a stratégia tartalmi megerősítése helyett az uniós szintű eszközrendszer megerősítését helyezi a mostani tervezés során a középpontba. Meglátása szerint két fontos változásnak lehetünk e tekintetben szemtanúi: egyrészt tovább erősödik a Bizottság által kidolgozott országspecifikus ajánlások jelentősége; másrészt a Helyreállítási Alappal az Unió közvetlenül megjelenik a hitelpiacokon.

Részletes beszámoló a konferenciáról elérhető a Századvég honlapján.

Ezen kívül a konferenciáról a Mandiner és az MCC is beszámolt.

Korábbi kohéziós politikai híreink:

Kohéziós politika és klímavédelem Magyarországon – a HÉTFA új kutatása (2021.március 23.)

Nagyobb regionális összefogásra lesz szükség az EU-s források sikeres felhasználásához (2021.április 30.)

Kép forrása: www.mcc.hu