2021. február 6-án sikeresen lezárult a HÉTFA által koordinált ifempower projekt online Téli Egyeteme, ami egy sajátos tanulmányi program, vállalkozó vagy vállalkozni vágyó egyetemista lányok számára. A résztvevők a projekt partner egyetemeiről – Budapesti Corvinus Egyem, Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, Sigmund Freud University (Ausztria), és Andalucía Emprende (Spanyolország) – érkeztek.

Az esemény az eredeti terv szerint Stuttgartban, a Steinbeis GmbH által került volna megrendezésre, azonban a COVID-19 járvány miatt az online térben valósult meg. A szervezők igyekeztek a legtöbbet kihozni az online felület adta lehetőségekből, így a résztvevők többek között koncerteken és jóga órán is részt vehettek, valamint különféle nemzetközi kulináris élményeket is szerezhettek.

Az intenzív képzés öt tematikus napból állt. A napok témáját egy-egy meghívott előadó mutatta be. A résztvevők csoportos önismereti beszélgetéseken vehettek részt, a speciális csoportmunka pedig hozzájárult a hallgatók üzleti ötleteinek fejlesztéséhez. A Design Thinking módszertanra épülő képzés felhasználóközpontú megközelítést kínált a gyakorlati és kreatív problémamegoldáshoz, ami elengedhetetlen a vállalkozások világában. Ezen módszertan a hallgatók igényeire koncentrált, a csoportmunka során pedig sikerült hatékony megoldásokat találni ezen igények kielégítésére.

A Téli Egyetem negyedik napján a hallgatók egy pitch verseny keretében bemutathatták üzleti ötleteiket a zsűrinek és a közönségnek. A verseny díjazottjainak szívből gratulálunk!

Közönségdíj: Bagoly Anabella

Leginnovatívabb ötlet díj: Ana Rodríguez

A legjobb előadó díj: Sara Mariottini

A legjobb üzleti terv díj: Böhm Petra

Az eseményen Bobák Fanni, a HÉTFA vezető nemzetközi szakértője bemutatta a projekt keretében megvalósuló kutatásokat. Zsár Virág a HÉTFA Nemzetközi Irodájának vezetője pedig a „Vállalkozónők a koronavírus idején néhány európai országban” című tanulmányt ismertette a résztvevőkkel.  Ezután a szervezők bemutatták az ifempower projekt Online Toolkit felületét, mely már elérhető a honlapon is.

A projekt következő eseményére, a Tavaszi Egyetemre április közepén kerül majd sor. További információért kövesse a projektet az alábbi social media felületeken:  Facebook, LinkedIn, Twitter, valamint  honlapunkon!