A MAPIT projekt keretében megvalósuló isztambuli tanulmányúton, majd az azt követő izmiri záró konzorciumi találkozón vettek részt a HÉTFA munkatársai, Zsár Virág vezető tanácsadó és Lázár Beáta vezető kommunikációs szakértő 2026. július 21-23. között.

A Horizon Europe program által támogatott MAPIT projekt célja, hogy áthidalja az innovatív kis- és középvállalkozások, a kutatóhelyek és az európai kutatási és innovációs hálózatok közötti távolságot, és fenntartható nemzetközi partnerségeket alakítson ki. Digitális innovációs központok létrehozásával és a kutatási és innovációs menedzserek szakmai fejlesztésével a MAPIT erősíti az egyetemek és a vállalkozások együttműködését, támogatja a nemzetköziesítést, és segíti a kutatóhelyek bekapcsolódását a Horizon Europe programba és az Európai Kutatási Térségbe. A HÉTFA a projektben a Future Studies Programért felelős 4. munkacsomag vezetője.

Az Isztambuli Egyetemen megvalósuló tanulmányút lehetőséget adott a MAPIT partnereknek és a törökországi kutatásmenedzsereknek a tudásátadásra, közös platformot teremtett a jó gyakorlatok megosztására. Zsár Virág a kutatásmenedzsment szakma fejlődéséről, az RM Roadmap felmérésének eredményeiről és az Európai Kutatási Térség szakpolitikai összefüggéseiről beszélt. Lázár Beáta a HÉTFA kutatásmenedzsmenthez kapcsolódó Horizon Europe projektjeit mutatta be, köztük a SECURE2, az RM Framework és a MAPIT projektet. A partnerek találkoztak az egyetem kutatásmenedzsereivel és a TARMA, a török kutatásmenedzsment-közösség képviselőivel is. A szakmai egyesületek jelentőségéről, előnyeiről és kihívásairól szóló beszélgetésben Zsár Virág a HUNARMA – Magyar Kutatásmenedzserek és Adminisztrátorok Szövetségének – nemrég megválasztott elnökeként megosztotta a hazai szervezet létrehozásának tapasztalatait, ezzel is támogatva a török kollégák kezdeményezését.

A program Izmirben folytatódott, ahol Zsár Virág és Lázár Beáta megtartotta a Future Studies Program záró képzését. A HÉTFA által vezetett program első része a szervezetfejlesztés kihívásaira és a projekt tanulságaira összpontosított, majd a résztvevők intézményi tevékenységi terveket készítettek kutatástámogató irodáik számára. A képzés a HÉTFA hiányelemzésére építve többek között a kutatásmenedzsment-stratégia, a folyamatok, a tudásmenedzsment, a szolgáltatások és a szakmai hálózatok fejlesztésével foglalkozott. A záró konzorciumi találkozón a HÉTFA bemutatta az általa vezetett 4. munkacsomag (Future Studies Program) eredményeit, köztük a képzési programot, a tanulmányutakat és a rövid távú szakmai kiküldetéseket. A partnerek megosztották mobilitási tapasztalataikat, értékelték a kétéves projekt munkáját, és fenntarthatósági, valamint jövőbeli együttműködési terveket készítettek.

Tudj meg többet a projektről itt: https://mapitproject.eu/ 

Széchenyi Terv Plus