Három intenzív, inspiráló napot töltöttünk együtt a COOPOWER partnereivel Bécsben. Az Interreg Danube által támogatott projekt célja olyan megoldások kidolgozása, amellyel támogatni lehet a 30 év alatti fiatalok munkapiacra való belépését a Duna régió országaiban. A kilenc partnerrel, nyolc országban megvalósuló projekt bécsi találkozóján közelebb kerültünk ahhoz, hogy valóban működő, helyi igényekre szabott megoldásokat hozzunk létre a fiatalok foglalkoztathatóságának és társadalmi bevonásának erősítésére.
A találkozón
- közösen meghatároztuk a pilotok célcsoportjait és kihívásait, a szlovákiai kis falvaktól a bolgár tengerpartig, a magyarországi Tokaj környéki hátrányos helyzetű településektől, a szerbiai munkanélküli fiatalokig.
- Megvitattuk, hogyan lehet valódi elérést, bevonást és elköteleződést kialakítani a résztvevők körében, és konszenzusra jutottunk a fogalmak közös értelmezésében.
- Kreatív workshopokon dolgoztunk a pilotok struktúráján, a fiatalok motivációján, a bizalomépítésen és a helyi együttműködések (LCI-k) hatékony kialakításán.
- Inspiráló példákat láttunk arra, hogyan lehet bevonni vállalkozásokat, iskolákat, önkormányzatokat és civil szereplőket a fiatalok foglalkoztathatóságát célzó projektekbe még nehezített környezetben is.
A résztvevők három fő tanulságot vontak le a megbeszélésekből:
- A fiatalokat nem „aktivizálni” kell, hanem meghallgatni és együtt dolgozni velük.
- A pilotok sikere a helyi partnereken, a bizalmon és a rugalmasságon múlik.
- Egy jó ötlet önmagában kevés: közös definíciókra, világos célokra és folyamatos párbeszédre van szükség.
Hamarosan kezdődnek a pilotok!
2026 februárra minden ország első, részletes pilotterve is készen áll majd. A következő hónapokban elkezdjük a helyi együttműködési platformok (LCI-k) felépítését, és formálódik a Danube Transnational Dialogue Hub is.
Köszönjük a partnereinknek a rengeteg gondolatot, közös ötletelést és konstruktív vitát!
A COOPOWER az Interreg Duna Régió Program támogatásával, az Európai Unió és a Széchényi Programiroda társfinanszírozásával valósul meg.

Legutóbbi hozzászólások