2026. június 16-án rendezte meg a STREAM IT Nemzetközi Tudománykommunikációs Versenyt a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) a HÉTFA Kutatóintézettel közösen. Az esemény a STREAM IT mentorprogram záró állomása volt, amelyen tíz ország nemzeti fordulóinak győztesei képviselték hazájukat, és mutatták be kutatásaikat nemzetközi közönség előtt. 

A Horizont Europe által támogatott STREAM IT projekt célja, hogy elősegítse a lányok és nők részvételét a STEAM-oktatásban, a kutatásban és az innovációban inkluzív oktatási lehetőségek, mentorprogramok és tudománykommunikációs tevékenységek révén. A STREAM IT projekt koordinátoraként a HÉTFA felel a projekt szakmai és operatív megvalósításának koordinációjáért, valamint aktívan közreműködik az oktatási és mentorprogramok, a tudománykommunikációs tevékenységek és a nemzetközi együttműködés megvalósításában. 

A nemzetközi döntőt megelőző projektpartneri találkozón a STREAM IT konzorcium tagjai áttekintették a projekt előrehaladását, megosztották tapasztalataikat, és egyeztettek a projekt zárásához kapcsolódó szakmai és kommunikációs feladatokról. A délutáni verseny során a döntősök nyolc percben mutatták be kutatásukat úgy, hogy a tudományos pontosság megőrzése mellett közérthetővé és figyelemfelkeltővé tegyék azt a szélesebb közönség számára. Az előadásokat szakmai zsűri értékelte a tudományos tartalom, az előadásmód, a kreativitás és a kommunikációs készségek alapján. A zsűri tagjai Dr. Molnár Bálint, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem kommunikációs igazgatója és egyetemi adjunktusa, Bozsik-Nagy Nikoletta, a Telex tudományos és technológiai újságírója, valamint Dr. Abrankó-Rideg Nóra, a Magyar Táncművészeti Egyetem pályázati és projektigazgatója, vegyész, oktató és a Milestone Institute mentora voltak.

A versenyen a mesterséges intelligenciától és a biotechnológiától kezdve az orvostudományon, a fenntartható mezőgazdaságon és az anyagtudományon át egészen a repüléstechnikai kutatásokig számos tudományterület képviseltette magát. Az első helyet Daryna Aihars (Yuriy Fedkovych Chernivtsi National University, Ukrajna) nyerte el Modern Approaches to Solving the Problem of the Sonic Boom in Supersonic Flight című előadásával. A második helyezést Agnes Warmuth (Lund University, Svédország) érte el Every Dot Counts című prezentációjával, míg a harmadik helyen Solveiga Samulenaite (Vilnius University, Litvánia) végzett The Role of the Gut Microbiota in the Development of Eating Disorders című előadásával. A verseny ismét rámutatott arra, hogy a tudománykommunikáció kulcsszerepet játszik abban, hogy a kutatási eredmények közérthető, érdekes és a társadalom számára is releváns formában jussanak el a nagyközönséghez. 

Az előadások felvételei elérhetők a STREAM IT YouTube-csatornáján.

Széchenyi Terv Plus