A HÉTFA által koordinált ESPON projekt, a TERRES harmadik műhelybeszélgetését február 4-én tartottuk a Magyar Urbanisztikai Társaság új székházában. A budapesti funkcionális várostérség rezilienciájával foglalkozó műhelybeszélgetés-sorozat harmadik találkozójának fókuszában ezúttal az intézkedési szintű válaszok álltak: a résztvevők megvitatták a kormányzási struktúrából, igazgatási kérdésekből és együttműködés hiányából eredő kockázatokat, valamint az ezekre adható lehetséges megoldásokat. A beszélgetésben kiemelt szerepet kapott a városi szétterülés problémája és az infrastruktúra szűkösségének kérdése is.

A műhelybeszélgetést Szendrei Zsolt és Csizovszky Anna, a HÉTFA Város- és Területfejlesztési Irodájának munkatársai vezették. Az esemény során bemutatásra kerültek az ESPON TERRES projekt eddigi elméleti eredményei is, különös tekintettel a kormányzási kérdésekhez kapcsolódó aspektusokra. A résztvevők megismerhették a reziliens területi kormányzás elemzéséhez alkalmazott módszertant, beleértve az EU NUTS 2 szintű adatok vizsgálatát, valamint a kvalitatív értékelés fő szempontjait és kérdéseit. A workshop kiemelten foglalkozott a többszintű kormányzás keretrendszerével és azokkal a kulcsfontosságú kormányzási kompetenciákkal, amelyek a reziliencia előmozdításához szükségesek, így a tanulás, a bizonytalanság figyelembevétele, a különböző érintettek bevonása, valamint az alkalmazkodó menedzsment szerepével.

A műhelybeszélgetés az ESPON TERRES „Területi reziliencia: Európa átalakítása a válság korában” projekt keretében zajlott, amelynek célja egy átfogó koncepcionális keret kialakítása a területi reziliencia támogatására. A projekt hosszú távú célja, hogy hozzájáruljon a jövőbeli uniós szakpolitikák formálásához és segítse a térségek alkalmazkodóképességének növelését. A projektről további információk az ESPON honlapján találhatók.