Sikeresen lezajlott a Nemzetközi Visegrádi Alap által támogatott V4+WB RMA Network Plus projekt kétnapos zárókonferenciája, melyet a HÉTFA 2025. január 23-24-én tartott Budapesten, a Corvinus Egyetemmel társszervezésben.
A 2 napos konferencián összesen 67 résztvevő jelent meg, 12 országból. Az előadók között szerepelt többek között Giulia Carpineti, az Európai Bizottság, DG RTD tanácsadója, Teodora Konach, EARMA, szakmai fejlesztési vezető, Schenk Borbála, NKFIH, Magyarország nemzetközi ügyekért felelős osztályvezetője, valamint Zsár Virág, Magyarország Állandó Képviseletének kutatási attaséja. Linda Kapustová Helbichová, a Nemzetközi Visegrádi Alap ügyvezető igazgatója bemutatta az alap által kínált lehetőségeket.
A délutáni szekcióban a V4WB régió kutatási területen érdekelt felei egy kerekasztal-beszélgetés formájában osztották meg nézeteiket a kutatásmenedzsment helyzetéről, bemutatva a területen bekövetkezett változásokat és a felmerülő további szükségleteket. Ezt követően a résztvevőknek lehetőségük nyílt arra, hogy a kutatásmenedzsment területének szakértői által vezetett interaktív műhelybeszélgetéseken vegyenek részt.
A konferencia második napján Pap Melinda, a Corvinus Egyetem vezető kutatási szakértője vezette végig a résztvevőket a Corvinus campuson, majd Fekete Judit, a Központ vezetője bemutatta az Egyetem Pályázati és Projekt Központját.
A konferencia egy interaktív workshoppal zárult, amelyet a lisszaboni NOVA Egyetem 3 munkatársa, Cristina Oliveira, Margarida Trindade és Ana Carrapato tartott az RM Roadmap HORIZON projekt keretében „A kutatásmenedzsment képzés előmozdítása a V4 és a Nyugat-Balkán régióiban” címmel. Ezután a régióból 3 kutatási területen dolgozó szakember bemutatta az intézményük kutatásmenedzsereknek szóló képzési programjait.
A változatos program (12 előadással, 6 workshoppal, egy szakértői kerekasztal beszélgetéssel és egy vezetett egyetemi túrával) lehetőséget biztosított a kapcsolatépítésre és a V4+WB régió versenyképességének növelésére is.
Legutóbbi hozzászólások