Megjelent kollégáink, Igari András, Szendrei Zsolt és Csite András, Varjú Viktorral közös cikke a Központi Statisztikai Hivatal Területi Statisztika folyóiratának 63. évfolyam 5. számában. A tanulmány – ami a Három európai nagytó-régió jellemzői és fejlesztési lehetőségei címet viseli – a 2020 októbere és 2022 februárja közt futó ESPON LAKES nemzetközi kutatási projekt részeredményeit mutatja be. A Spatial Foresight (Luxemburg), a HÉTFA Kutatóintézet és Friedrich-Alexander Egyetem (Németország) részvételével zajló projekt eredményei itt érhetők el.

Kollégáink tanulmánya azt járja körbe, hogy a Balaton, a Boden-tó és Vänern-tó régiói miben különböznek és miben hasonlítanak egymásra, természeti és mesterséges, környezetük és társadalmi-gazdasági jellemzőik alapján. Megállapították a három tórégió jelentős eltérései mellett azokat a közös pontokat is, amelyek összekötik e térségeket és lehetővé tehetik egységes szakpolitikai irányvonalak mentén való fejlesztésüket. Ilyenek a jelentős, ám sérülékeny ökológiai értékek, valamint a társadalmi és adminisztratív értelemben vett periférikus helyzetük. Emiatt a nagytó-régiókat integráltan érdemes fejleszteni, miközben tekintettel kell lenni az adott térség kihívásaira is. A vizsgálat eredményei a hazai területpolitika számára is hasznosíthatóak, ugyanis bemutatják a különböző kihívásokkal küzdő, speciális helyzetű térségek szerepét és fejlesztési lehetőségeit.