“A Balaton, mint funkcionális nagytó-régió integrált fejlesztési lehetőségei kormányzásán keresztül” címmel jelent meg a HÉTFA szakértőinek publikációja a Tér és Társadalom legújabb számában, az ELKH Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont, Regionális Kutatások Intézetének 1987-ben alapított, negyedévenként megjelenő tudományos folyóiratában.
A tanulmányban a funkcionális régiókra alapuló integrált területfejlesztés kormányzási kérdéseit járják körül a szakértők a nagytó-régiókra, mint funkcionális terekre fókuszálva. A szakértők bemutatják továbbá az ESPON LAKES nemzetközi kutatási projekt eredményeit is, amely a Balaton, a Boden-tó és a Vänern-tó integrált területfejlesztésének aktuális állapotát tárta fel, hogy rámutasson arra, hogy az európai regionális fejlesztés-és támogatás politikában a speciális régiótípusok mellett helye van a nagytó-régióknak is.
A tanulmány fontos tanulsága, hogy a Balaton Fejlesztési Tanács Balaton Kiemelt Üdülőkörzet térségében kifejtett tevékenysége és szerepe jó példaként szolgálhat más európai térségek számára. Azonban a Balaton szélesebb társadalmi-gazdasági-természeti kormányzásának eszközrendszere továbbra is hiányos, fejlesztésre szorul, hogy meg tudjon küzdeni az egymásra torlódó régi és új elvárásokkal és kezelni tudja a térségben jelentkező konfliktusokat.
A teljes cikk itt tekinthető meg: https://tet.rkk.hu/index.php/TeT/article/view/3461/5695
Legutóbbi hozzászólások