A pályázatok sikeres megvalósítását számos tényező hátráltathatja; a támogatás elnyerése önmagában nem garancia arra, hogy a megítélt támogatást a pályázó meg is kapja vagy a kiutalt előleget teljes mértékben megtarthatja.

Szinte mindegyik projekt megvalósítása során előfordul, hogy valamilyen pénzügyi, műszaki, vagy adminisztrációs probléma hátráltatja a projekt megvalósítását. Ebben az esetben nagyon fontos, hogy kellő körültekintéssel járjunk el, hogy a megítélt támogatás lehívása ne kerüljön veszélybe.

Amennyiben úgy látja, hogy elnyert pályázatának a megvalósítása nem megfelelően halad és bizonytalan a továbblépésben vagy kevés információja van arról, hogy a megvalósítás során fellépő problémákat hogyan kezelhetné; akár az adminisztrációban keletkezett hibák megfelelő javításához kérne segítséget, úgy forduljon szakértő tanácsadónkhoz.

Vezető tanácsadónk 14 éve foglalkozik Európai Uniós és hazai pályázati források felhasználásával megvalósuló projektek előkészítésével és megvalósításuk menedzsmentjével, kiválóan ismeri az Európai Uniós pályázatok szabályrendszerét. Az általa menedzselt projektek megvalósításában még a körültekintő előkészítés ellenére is sokszor adódtak kisebb vagy nagyobb nehézségek, amelyeket megfelelő helyzetfelismeréssel és a megfelelő cselekvéssel sikerült kezelni, ami a projektek sikeres lezárását jelentették.

Amennyiben projektjéhez segítségre van szüksége, keressen minket bizalommal cégünk elérhetőségein; projektmenedzsmenttel kapcsolatos leveleiket a palyazat@hetfa.hu címre várjuk.