2022-ben sikerrel zártuk az Erasmus+ program által támogatott ifempower projektet. A projekt bemutatása céljából a HÉTFA meghívást kapott a Tempus Közalapítvány által rendezett Erasmus+ konferenciára. A június 1-én megrendezett esemény keretében bemutatták az ifempower projekt sikeres eredményeit, valamint a társadalmi befogadás témakör megjelenését a projektben.
A Tempus Közalapítvány minden évben az Erasmus+ disszeminációs konferencián mutatja be azokat a sikeres projekteket, amelyek a záróbeszámoló értékelés alapján a legkiemelkedőbbek, mind az elért szakmai eredmények színvonala, mind a partnerségen kívüli hatásgyakorlás, mind pedig projektmenedzsment szempontjából. Idén június 1-én rendezték meg az eseményt és a társadalmi befogadás volt a konferencia fókuszpontja.
A HÉTFA felkérést kapott az idei konferencia „Inklúzió az Erasmus+ felsőoktatási partnerségi projektekben” című műhelymunkán való részvételre és egy előadás tartására az ifempower projektről. A műhelymunka általános célja a résztvevők inspirálása volt, hogy a megismert gondolatokból és gyakorlatokból építkezve a saját projektjeik megvalósítása során befogadásra törekvő, szélesebb részvételt ösztönző szemlélettel dolgozzanak.
A műhelymunkán Oborni Katalin, a HÉTFA Kutatóintézet vezető projektmenedzserre tartott előadást „Női vállalkozói kompetenciák interaktív és mentoráláson alapuló fejlesztése” címmel az ifempower projekthez kapcsolódóan. A projekt partnerségének, céljainak és eredményeinek bemutatása után a fő téma a főbb célcsoportok (fiatal egyetemista nők, vállalkozónők, női vállalkozókat támogató szervezetek) projektbe való bevonása volt. Katalin az ifempower konzorcium tapasztalatait mutatta be, különös tekintettel a COVID helyzet által okozott kihívásokra és az erre adott válaszokra vagy megoldásokra, amelyek pozitív irányba tudták terelni a projektmegvalósítást.
A prezentáció itt érhető el.
További információk a projektről itt érhetőek el.
Legutóbbi hozzászólások