A HÉTFA Kutatóintézet által koordinált Kutatásmenedzsment-hálózat a V4 és Nyugat-Balkán országaiban című projekt a Nemzetközi Visegrádi Alap támogatásával valósul meg 2020-2022 között, célja a V4 és a nyugat-balkáni országok kutatásmenedzsment hálózatának erősítése, valamint a következő uniós finanszírozású kutatási és innovációs keretprogramban, a Horizont Európa programban való részvétel erősítése.

A projekt „A kutatásmenedzserek kiemelt szerepe a kiválóság és innovációs potenciál fellendítésében a régióban” című zárókonferenciájára 2022. március 30-31-én került sor Budapesten, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen. A rendezvény a kutatásmenedzsmentre, annak elismertetésére és kihívásaira és az innovációs ökoszisztéma fejlesztésére összpontosított a régióban.

A kétnapos rendezvényen közel 100 szakember (a térség kutatásmenedzserei, felsőoktatási intézmények és kutatóintézetek intézményvezetői, szakpolitikai döntéshozói) vett részt. A konferencia során a kutatásmenedzserek szakmai fejlődésével foglalkozó szakemberek megosztották ismereteiket a résztvevőkkel,  sor került maga a projekt, valamint a képzési és hálózatépítési lehetőségek bemutatására, illetve lehetőség nyílt a különböző célcsoportok közötti párbeszéd elindítására. Konklúzióként elmondható, hogy a kutatásmenedzserek támogatása hozzájárulhat a térség országaiban a gazdaság és a versenyképesség fellendítéséhez.

A konferencia angol nyelvű összefoglalója, a rendezvény felvétele és a bemutatott prezentációk itt érhetők el.

A rendezvény a Nemzetközi Visegrádi Alap és a Central European Initiative (CEI) és a BME -FIEK támogatásával valósult meg.