- szeptember 22-én került sor a V4+Nyugat-Balkán kutatásmenedzsereinek szóló webinárium-sorozat 7. részére, melyen több mint 90 résztvevő vett részt Zoomon és Facebookon keresztül.
A rendezvény során előadóink „A tudománykommunikációs stratégiák és eszközeik” témakört járták körbe, és az alábbi témákat érintették:
- Jens Degett (EUSJA, ScienceStories.dk) előadása során bemutatta, hogy „Mit kell tudni a tudománykommunikációról?”;
- Thomas Deane (Trinity College Dublin) a sikeres tudománykommunikációhoz szükséges tippeket és trükköket mutatta be;
- Lorenzo Barabani (Horizon Results Booster, META Group) pedig a „Kommunikáció, disszemináció a Horizont Európa keretprogramban” című előadását tartotta meg, ahol a résztvevők megismerkedhettek a Horizon Results Booster Platformmal is.
A webináriumról készült felvétel, valamint az előadók prezentációi elérhetők lesznek a projekt weboldalán a Learning Material Platform aloldalon. Ez utóbbi az Expert Pool-ba való regisztrációt követően érhető el.
A sorozat következő, nyolcadik részére 2021. október 20-án, 10.00 órakor kerül sor, szintén a Zoomon keresztül.
Az esemény során meghívott előadónk, Antonín Králík, a prágai Károly Egyetem Tudás- és Technológiatranszfer Központjának piaci potenciálelemzője és szabadalmi szakértője az egyetemen szerzett tapasztalati alapján fog betekintést nyújtani a „Technológia- és piacfelmérés a technológiatranszferre irányuló projektek” témakörben.
További információért és a regisztrációért kérjük, kattintson ide. A részvétel ingyenes, azonban regisztrációhoz kötött.
További információkért és hírekért kövesse a projektet Facebook-on és Twitter-en, valamint látogasson el a projekt honlapjára.
Kép forrása: @vanillabearfilms, www.unsplash.com
Legutóbbi hozzászólások