A HÉTFA Kutatóintézet partnerként részt vesz a S.E.A.L. Cyprus által koordinált ADULATION – Felnőttképzés a társadalmi változásért Erasmus+ Stratégiai partnerség projektben. A részt vevő szervezetek november 13-án tartották az online projektindító megbeszélést, melyen a partnerséget alkotó négy szervezet – S.E.A.L. Cyprus (Ciprus), Alphabet Formation (Belgium), HÉTFA Kutatóintézet (Magyarország) és Training 2000 (Olaszország) – képviselői vettek részt.

A projekt átfogó célja az aktív társadalmi szerepvállalás előmozdítása a felnőttképzés révén. Ennek eléréséhez a felnőttképzésben oktatók kompetenciáit igyekeznek a résztvevők fejleszteni.

A projekt kommunikációs és disszeminációs tevékenységének irányítása mellett a HÉTFA felelős az „A felnőttképzésben oktatók munkájának közéleti dimenziója Cipruson, Belgiumban, Magyarországon és Olaszországban” című tanulmány elkészítéséért. A tanulmány elkészítése mellett a kétéves projekt során a partnerek kézikönyvet dolgoznak ki „Aktív állampolgári kezdeményezések kezelése felnőtt koordinátorokkal és önkéntesekkel” címmel, valamint két digitális eszköztárat a felnőttképzésben oktatók és tanulók kompetenciáinak növelésére.

A projekt első hírlevele már elérhető itt (magyar nyelven).