Az „ENriCH – Tárd fel európai kulturális örökségedet” projekt harmadik találkozójának házigazdája Veszprém Város Önkormányzata volt május 10. és 11. között. A rendezvény a HÉTFA Nemzetközi Projektiroda munkatársainak szakmai támogatásával valósult meg.

A kétnapos projekttalálkozó programja két fő téma köré szerveződött: egyrészt a héten esedékes európai parlamenti választások, másrészt a kulturális örökség kérdésköre került előtérbe. A rendezvény egyik kiemelt momentumaként debütált egy interaktív turisztikai térkép, “Act like we do in Veszprém!” szlogennel. A városi térkép Veszprém legkedveltebb látványosságait, éttermeit, kávéházait mutatja be, helyi fiatalok ajánlásával – mindazt, amit a veszprémi fiatalok szerint látni kell a városban. A térkép szintén munkatársaink szakmai támogatásával valósult meg, s júliustól lesz elérhető a projekt honlapján.

Az új térképet bemutató és tesztelő városnéző túra mellett a kétnapos program keretében előadást tartott Navracsics Tibor, az Európai Bizottság oktatásért, kultúráért, ifjúságpolitikáért és sportért felelős biztosa, valamint Raffay Ágnes, a Pannon Egyetem Turizmus Intézeti Tanszékének egyetemi docense is. Navracsics Tiborral a közelgő európai parlamenti választások jelentőségéről illetve az EU és a Bizottság munkájáról, Raffay Ágnessel pedig kulturális örökség témakörével kapcsolatban beszélgethettek a résztvevők.

A félidőnél tartó ENriCH projekt az Európa a polgárokért program keretében valósul meg, mely a fiatalok és a döntéshozók közti párbeszéd erősítését célozza, különféle tematikák mentén. Az európai kulturális örökség újragondolásának kérdéseit járja körbe – fő célkitűzése, hogy a fiatalok megtudják, mi mindent kapott az ő városuk Európától, és fordítva, mi az, amit az ő városuk tud adni Európának. A pályázat öt ország (Szlovénia, Észtország, Franciaország, Ausztria és Magyarország) részvételével indult 2018 őszén – illeszkedve a kulturális örökség európai évének tematikájához. A záróeseményre 2020 februárjában kerül sor Veszprémben.