A tudományos és a hétköznapi élet közötti kapcsolat erősítésének szellemében a HÉTFA Kutatóintézet idén is közreműködik a Kutatók Éjszakája szervezésében, s ismét munkatársaink készítik az esemény hatásvizsgálatát.

A szeptember 30-i programok során a látogatók közelebbről megismerhetik a kutatói munkát. Interaktív előadásokkal, vetélkedőkkel és kiállításokkal készülnek a szervezők, melyek a kutatók életét, a munkájuk során használt módszereket és elért eredményeiket mutatják be. Az esemény fő célja, hogy felfedje a kutatók világát és vonzóvá tegye a kutatói életpályát. A Kutatók Éjszakája 2016-ban is az ország egyik legjelentősebb tudományos ismeretterjesztő eseménye. Idén szeptemberben immár 11. alkalommal kerül megrendezésre, több mint 150 budapesti és vidéki helyszínen, az előző évekhez képest még több látogatót várva, még több programot felsorakoztatva.

Az esemény hatástanulmányát 2013 óta minden évben, így idén is kutatóintézetünk készíti. A Kutatók Éjszakája Európa szerte megvalósuló projekt, amit az Európai Bizottság támogat.