Szepesi Balázs cikke a Világgazdaságban

Szepesi Balázs cikke a Világgazdaságban

A HÉTFA Kutatóintézet stratégiai igazgatójának cikke Versenyképesség: magától nem megy címmel jelent meg a Világgazdaság napilapban és a vg.hu-n. Szepesi Balázs szerint alapvetően három dologra lenne szükség a hazai gazdaság versenyképességének javulásához: „Az egyik...

bővebben
Debütált a Zeneipari Jelentés

Debütált a Zeneipari Jelentés

Főző Zsolt, HÉTFA Kutatóintézet elemzője a Budapest Music Expon mutatta be a 2016-os Zeneipari Jelentés előzetes eredményeit. A Jelentés egyik készítője a „Digitális Zeneipari Trendek 2016” című kerekasztal-beszélgetésén vett részt. Felvezető előadásában röviden...

bővebben
Ismét a kutatóké volt az éjszaka

Ismét a kutatóké volt az éjszaka

Idén is sokan voltak kíváncsiak a Kutatók Éjszakája programjaira. A HÉTFA immár harmadik éve erősíti a szervezők csapatát, s idén is Kutatóintézetünk készítette az esemény hatásvizsgálatát. Az ország egyik legnagyobb tudományos ismeretterjesztő rendezvényét immár 11....

bővebben
Balás Gábor előadása az MTA-n

Balás Gábor előadása az MTA-n

Balás Gábor az MTA Településtudományi állandó bizottságának vendégeként előadást tartott a kisvárosok és kisvárosi térségek fejlesztési eredményeiről és tapasztalatairól. A Hétfa igazgatója a Kutatóintézet értékeléseinek eredményeit és a kisvárosokban folytatott...

bővebben
Zeneipari Jelentés a HÉTFA közreműködésével

Zeneipari Jelentés a HÉTFA közreműködésével

A ProArt – Szövetség a Szerzői Jogokért Egyesület megbízásából idén a HÉTFA Kutatóintézet készíti a magyar Zeneipari Jelentést. A Jelentés a zeneipart érintő területeket elemzi: a zenefogyasztási trendeket, a szerzői jogokkal kapcsolatos kérdéseket, a zeneoktatás...

bővebben
Kádár Bálint építész volt a HÉTFA Műhely vendége

Kádár Bálint építész volt a HÉTFA Műhely vendége

Kádár Bálint A turisztikai jelentőségű történelmi városok gyalogos térhasználata címmel tartott előadást. A bemutatott doktori disszertáció Bécs és Prága turisztikai térhálózatát veti össze Budapestével. Arra keresi a választ, hogyan növelhető a városok turisztikai...

bővebben
A Hétfa a Közgazdász Vándorgyűlésen

A Hétfa a Közgazdász Vándorgyűlésen

A HÉTFA két vezetője, Balás Gábor és Szepesi Balázs a Magyar Közgazdasági Társaság éves vándorgyűlésén adott elő. A Fejlesztéspolitika szekció két panelbeszélgetésén vettek részt: Balás Gábor a 2014-20-as időszakot elemző kerekasztalban, Szepesi Balázs a 2020 utáni...

bővebben
Új munkatársakat keres a HÉTFA

Új munkatársakat keres a HÉTFA

A HÉTFA Kutatóintézet területfejlesztő-projektmenedzser, elemző-elemzésszervező és közpolitikai elemző munkatársakat keres. A meghirdetett pozíciók leírásai és további információk az alábbi linkekre kattintva érhetőek el. Területfejlesztő-projektmenedzser pozíció...

bővebben
Csite András és Piross Antal előadása Tusványoson

Csite András és Piross Antal előadása Tusványoson

A Hétfa munkatársai a 27. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor Bethlen Gábor sátrában mutatták be kutatóintézetünk és a Nemzetpolitikai Kutatóintézet közös kutatását. Az elemzés a külhoni magyarok által lakott régiók gazdasági és munkaerő-piaci helyzetére...

bővebben
Széchenyi Terv Plus