Szerző: Csite András – Czaller László – Mike Friderika

Megjelenés éve: 2013

Megbízó: Zala Megye Önkormányzata

A tanulmány ezen a linken érhető el

Absztrakt:

Tanulmányunk a zalai Balaton-part, a Keszthelytől induló, Gyenesdiáson, Vonyarcvashegyen át egészen Balatongyörökig haladó tengely egy már évek óta napirenden lévő projektötletének, egy összefüggő parti sétány kialakításának lehetőségét vizsgálja. A projekt célja gondozott, környezet- és természetvédelmi szemléletformálásra is alkalmas, a vízparti, illetve vizes élőhely-jelleget hangsúlyozó, a térség családbarát turisztikai attrakcióihoz igazodó közhasználatú zöldterületi parti sétány és kapcsolódó elemeinek kialakítása, amely megteremti a Keszthely és Balatongyörök között húzódó zalai Balaton-part egységét. Az érintett önkormányzatoknak e part menti területek hasznosítására számos elképzelésük volt, melyek megvalósításának egyik legnagyobb gátja a tulajdonviszonyok rendezetlenségében rejlett. Az 1970-es évektől kezdve e partszakaszokat jelölték ki a Balatonból kikotort iszap elhelyezésére, s az érintett területek ekkor kerültek át állami tulajdonba. Mára a területek döntő része teljesen feltöltött, további iszap elhelyezésére nem alkalmas. A zagyterületek továbbra is állami tulajdonban, illetve a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság kezelésében vannak, melynek feladatát képzi e területek rekultivációja, ez azonban sokszor elmarad, így e területek nagy része elhanyagolt állapotban van, beerdősödött, rendezetlen viszonyokat kialakítva a települések értékes parti szakaszain. A zagykazetták az érintett települések számára egyrészt leromlott környezeti állapotuk miatt jelentenek gondot, főként viszont azért, mivel azok kb. 200 hektár területet tesznek ki, és nincs még egy olyan partszakasza a Balatonnak, ahol ilyen szinten el lennének zárva a települések a vízparttól.