Szerző: Csite András
Keszthely, Hévíz és a Nyugat-Balaton mindennapi életben egymásba ölelkező települései Balatongyöröktől Alsópáhokig, Sármelléktől Reziig közös sorsúak és közös jövőjűek. Az itt lakó népesség száma megegyezik egy kisebb méretű megyei jogú városéval, s noha a tájat több települési közigazgatási határ szabdalja szét, ezek inkább csak térképi vonalak, semmint elválasztó akadályok. Hamvas Béla azt írja, hogy a Dél könnyed, az élet lényegéről mindennél többet tudó géniusza itt hatol be legmélyebben a magyarság által lakott és művelt területbe. Ennek a déli műveltségnek a velünk élő nyomai ott sugároznak az ágakon átszűrődő napfényben a koraesti Fenyves-allén, a Cserszegi Fűszeres illatában, Páhok felett a méhek zúgásában és a Szent Mihály kápolna magányában. A táj művelésének alapszerkezetét őseinktől örököltük, akik az elmúlt 300 évben – a Festetics-család egymást váltó generációinak irányításával, néha ellenükre, s mostanában inkább nélkülük – házat, s templomot építettek, gyümölcsöst ültettek, mézet pergettek, meg persze pereltek, szerettek, s meghaltak. Szeretjük e tájat, sebzőit nem is értjük.
A kiemelkedő Festeticsek nagybirtokszervező munkájának eredményeként van itt minden: színvonalas iskolák, egyetem, kórház, fürdő, kikötő, meg az alkotó polgárság vállalkozószellemét dícsérő szálloda, vendéglő, park és üzlet. Azt szoktuk magunkról mondani, hogy a térség a turizmusból él, de a valóság ennél lényegesen bonyolultabb, mert a Nyugat-Balaton sajátossága éppen az, hogy az itt élők a megélhetést sokmindenből biztosítják – többféle iparból, mesterségből, tevékenységből. A sokféleséget egységbe a művelt táj szelleme szervezi, mégpedig nem a kiválóságokat, a legeket, hanem a megbízható, minőségi közepet biztosítva és honorálva. Így volt ez talán már a Festeticsek idejében is, hisz Keszthely mindig is csak a második legnagyobb birtokrendszer központja volt, s a Helikon költői sem a nagyvárossá fejlődés útján meginduló Pest-Buda szalonjaiban gyűltek össze. A megbízható jóminőséget az unalmas középszertől gyakran csak árnyalatok választják el, de a vidék népének épp ez a nagy közösségi keresztje: miként válhat többé, kimunkáltabbá, izgalmasabbá és mélyebbé annál, mint a létezés hétköznapjaiban.
Az elmúlt hetekben a térség megújította a települések helyi vezetéseit. Van, ahol a változás átfogó, van, ahol inkább csak ráncfelvarrás jellegű, megint másutt új nemzedékek képviselői jelentkeztek feladatvégzésre. Az önkormányzati választások eredményei tanulságosak, s aki tanulni kíván belőlük, annak most van erre lehetősége. A 21. század bekopogott ugyan, de az ajtót – egyelőre – nem döntötte be.
A közéleti izgalmak hetei után az építkezés, a munkavégzés ideje következik. A térség vezetőinek, a térség életére hatással levőknek három nagy kihívással kell megbirkózniuk:
1) Keszthely és a környező települések közti, felborult népesedési egyensúly helyreállítása. A város elöregedése drámai mértékűvé vált, ami már most akadályozza a közintézmények működtetését, hol az alacsony gyermeklétszám, hol pedig a megnövekedett számú ellátásra váró idős ember miatt. A környező települések első látásra profitáltak ugyan e helyzetből, hisz a fiatal családosok Cserszegen, Gyenesben, Vonyarcon és Páhokon építkeztek, növelve a lakosságszámot és az adófizető közösséget. Ez azonban ahhoz is hozzájárult, hogy ezeknek a településeknek a közszolgáltatásai iránt meredeken megemelkedtek az elvárások, melyek kapacitásfejlesztés nélkül nem elégíthetőek ki. 5 kilométeres sugarú körön belül egyszerre építünk le iskolai osztályokat, s hozunk létre újakat – ami nemcsak rövidtávú pazarlás, de rossz hosszútávú befektetés. A népesedési és ebből következően a közszolgáltatási egyensúly fölborulását hatékony térségen belüli koordinációval, a településközi tervezés eszközeinek alkalmazásával és a közösségi közlekedés fejlesztésével (pl. iskolabusz) tudjuk leginkább helyrekovácsolni. Ehhez az együttműködés, a párbeszéd, a “jófej” nyitottság kultúráját is meg kell erősítenünk. Meggyőződésem, hogy a térség egészének most az is érdeke, hogy Keszthely okos várostervezési eszközök alkalmazásával nyisson új lehetőségeket a fiatal családosok előtt, hozzon létre új városrészeket pl. a város Kertváros és Hévíz felőli részein.
2) A másik nagy feladat a térség biztonságos gyalogos és kerékpáros összeköttetésének megteremtése, a térség élhetőségének javítása. Hévíz és Keszthely között – a Kertváros mentén a főúthoz közeli nyomvonalon – meg kell építeni egy biciklis és gyalogos forgalom számára egyaránt használható, széles és biztonságos sétányt, amire felfűzhetőek az egyre gyarapodó üzletek, vendéglátó- és szórakozóhelyek. A sétány kialakításánál igényes tájépítészeti elemeket kell alkalmazni, pihenőkkel, utcai bútorzattal és helyenként tájjelölő (landmark) építményekkel. A két város család- és gyermekbarát (hozzáteszem: idősbarát, vö. elektromos közlekedési eszközök) összekötése mellett hozzá kell látni egy nagy térségi körút (Nyugat-Balatoni Nagykörút?), a Keszthely-Alsópáhok-Hévíz-Kertváros-Cserszegtomaj-Gyenesdiás-Keszthely sétányrendszer megtervezéséhez és kiépítéséhez, aminek egy jó 25 kilométeres gyalog és kerékpárral biztonságosan használható, megszakításmentes, a gépjárműforgalom elől elzárt rendszernek kell lennie. Ezt nem turisztikai attrakcióként kell megépíteni, hanem azért, hogy az itt élő emberek, családok, fiatalok és idősek kényelmesen és biztonságosan megközelíthessék, igénybe vehessék és élvezhessék a táj és a térség kínálatát. Ezt a gyalogosrendszert jól egészíthetné ki a Keszthely-Balatongyörök közti balatonparti sétány.
3) A harmadik nagy kihívás a térségi szolgáltatások nemzetközi versenyképességének növelése, az innovációs rendszer megerősítése, az elmélyülő specializáció. Ennek szervezőelve az egészség (egészséges életmód, gyógyulás, egészséges élelmiszer, aktív időskor, stb.) A környék gazdaságszerkezete csak korlátozottan alkalmas a 21. századi magas hozzáadottértékű tevékenységeket végző munkalehetőségek létesítésére. A Nyugat-Balaton a napjainkban folyó újraiparosításban sem tud (és nem is akar) közreműködni, hisz ennek sem hagyományai, sem pedig valós munkaerőpiaci alapja nincs. Ami a magas hozzáadottértékű tevékenységek fejlesztésére alapként rendelkezésre áll, az a hévízi gyógyvíz és a Georgikon Karon felhalmozott agrártudás. A térség a gyógyászati és az agrártudással tud nemzetközileg is versenyképes egészséges termékeket és egészségipari szolgáltatásokat előállítani, ez a két tudáscsomag az, amin 21. századi versenyképessége nyugodhat. Lépések, fejlesztések szép számmal történtek már a területen, de a valós áttörés egyelőre elmaradt. Ez továbbra is arra int, hogy a kutatás és a termékfejlesztés a mainál több forrást, jobb menedzsmentet, bővülő kutatói-fejlesztői állományt kíván. Ha jelentősen bővül a K+F területen dolgozók száma, akkor érezhetően emelkedni fog a magasabb színvonalú szolgáltatások iránti kereslet, erősödik a középosztály, s az együttműködés kultúrájának erősítésére kényszerül a térségi intézményrendszer.
Elkötelezett lokálpatriótaként azt gondolom, hogy ha a térségi népesedési egyensúly helyreállításáért, a Nyugat-Balaton lakott területeinek polgárbarát összekötéséért és az egészség köré szerveződő kutatás-fejlesztés erősítéséért az elkövetkező években tenni tudunk, akkor az invesztíció gyümölcseit minden települési részközösség élvezni tudja. Növesszük tehát egységgé azt, ami legalább három évszázad óta összetartozik, s alkossuk olyanná, ami egészségben, épségben élenjáró.
Legutóbbi hozzászólások