Kutatás

Igari András, HÉTFA Kutatóintézet

Magyarország fejlődése erőteljesen lelassult a 2020-as évektől kezdve, az egymást követő válságok hatására. Ez a makrogazdasági mutatókon túl az egyéni életminőségen is óhatatlanul nyomot hagyott. E cikk a HÉTFA Járásszékhely Monitor eredményeit felhasználva vizsgálja a hazai járásközpontok életminőségének változásait 2012 és 2022 között, külön figyelmet fordítva az életminőséget befolyásoló egyes tényezők, illetve az egyes térségek eltérő fejlődési pályáira. Továbbá bemutatja azokat a lehetőségeket, amelyek segíthetnek javítani egyes települések és térségek életminőségét a társadalmi és gazdasági válságok viharában is. A cikk vitaindítóként készült a 2026. októberi Országos Urbanisztikai Konferenciára, és amellett érvel, hogy a polikrízisek és strukturális kihívások ellenére lehetséges az életminőség javítása a magyar településeken.

Magyarországot a 2020-as évek első felében számos válság és kihívás érte. A koronavírus-járvány, az orosz-ukrán háború, a kapcsolódó energiaválság és infláció, valamint a klímaváltozás okozta sokkhatások egyaránt sújtották a magyar gazdaság egészét, valamint hatottak az egyes emberek jólétére és életminőségére is. E válságok rövidtávú hatásaik mellett felhívták a figyelmet bizonyos strukturális és hosszútávú kihívásokra is: a demográfiai válságra, a gazdasági és munkaerőpiaci szerkezet sérülékenységére, a társadalom kedvezőtlen egészégi

állapotára, a hazai mezőgazdaság és energiaszektor kitettségére a klímaváltozással és geopolitikai váltásokkal szemben.

A válságos években felmerül a kérdés, hogy ha hosszú távon is hasonló kihívásokkal nézünk szembe, akkor fenntartható vagy növelhető-e az egyes emberek jóléte, a térségek és települések által biztosított lehetőségek szintje? Vajon a 2010-es évek gazdasági fejlődésével együtt járó – településenként eltérő – életminőség-javulás mennyire bizonyult tartósnak Magyarország egyes városaiban a válság éveiben, mely járásszékhelyek tudtak jól reagálni a változásokra, és melyek fejlődését törte meg a 2020-as évek elejének turbulens időszaka?

Az életminőség mérése

Az „életminőség” jelentése magától értetődőnek tűnik, de érdemes röviden tisztázni: azt értjük alatta, hogy az egyes térségekben vagy településen elérhető különböző funkciók, szolgáltatások miként befolyásolják a közösség tagjainak életét, miként szolgálják azt. Kutatásunk a 174 magyar járásszékhely-várost célozza; ezek azok a települések, amelyek jellemzően térségközponti feladatot látnak el, befolyásolva a környező települések életminőségét is.

Elemzésünk alapját a HÉTFA Városi Életminőség Index adja, amely segítségével, nyolc dimenzió mentén értékeltük a városokat. A dimenziók számos témakört lefednek: bemutatják az egyes városok társadalmának demográfiai és szociális helyzetét, anyagi javait, civil együttműködéseit, az ott élő fiatalok kompetenciáit, továbbá a város gazdasági erejét, épített környezetét és biztonságát, valamint az elérhető szolgáltatások és funkciók körét. A cikkben összevetjük a konjunkturális szempontból kedvező 2010-es, és a válságok által érintett 2020-as évek változásait.

A fellendülés és a stagnálás időszakai

A 2010-es évek a gazdasági fejlődés és az életminőség-javulás időszakának voltak tekinthetők. A demográfiai mutatók és a fiatalok kompetenciái kivételével mindegyik dimenzió értéke javult 2012 és 2018 között; kiugróan jelentős volt a gazdasághoz, a társadalom jólétéhez és szociális biztonságához, valamint a civil társadalmi aktivitáshoz kapcsolódó dimenziók értéknövekedése. Az életminőség-növekedés általános volt: csupán 6 járásszékhely életminősége csökkent – minimális mértékben – 2012 és 2018 között.

A 2018-2022 között eltelt négy év jóval turbulensebb volt: a 2010-es évek fejlődését egy súlyos világjárvány, az ahhoz köthető gazdasági visszaesés és egy kibontakozó háború, valamint energiaválság és inflációs nyomás törte meg. A korábbi időszakhoz képest romlott a demográfiai helyzet, gyengült a civil társadalom, lelassult a gazdasági fejlődés és a szociális biztonság növekedése. Bár az egyéni jómód jelentősen nőtt, ennek hátterében döntően a lakásárak (térben koncentrált és reáláron is érzékelhető) növekedése állt, ami a gyakorlatban az egyes településeken élők vagyoni helyzete közti különbségek elmélyülését is jelentette.

A 2012 és 2022 közötti időszak egészét nézve – három kivételtől eltekintve – nőtt a vizsgált városok pontértéke, azaz az évtized során országos szinten a járásszékhelyek életminőség-növekedése volt megfigyelhető. De ez a növekedés nagyrészt a 2010-es évekre korlátozódott: 2018-2022 között már 12 település életminősége csökkent és kevesebb volt a kiemelkedő növekedést mutató járásszékhely is.

Eltérő pályákon mozogva: az életminőség-változás területi egyenlőtlenségei

Az egyes térségek eltérő pályát jártak be a vizsgált időszakban: az Észak-Dunántúlon megtorpant az életminőség-növekedés 2018 és 2022 között. Bár városai tartják a korábban elért viszonylag magas életszínvonalat, további javulás nem történt. A korábbi évek dinamikus – döntően extenzív – gazdasági fejlődése elérte korlátait, továbbá e térséget súlyosan érintették a pandémiával összefüggő lezárások: az Ausztriával fennálló gazdasági és munkaerőpiaci kapcsolat, valamint az ellátási láncok akadozása érdemben hatott a feldolgozóiparra (és ingázásra) épülő helyi gazdaságra.

A Budapest agglomeráció járásszékhelyei bizonyultak a legrugalmasabbnak a COVID-válságot illetően: az ország legvonzóbb, legmagasabb életminőséget biztosító települései, ami azonban kéz a kézben jár a kiugró mértékű lakásár-emelkedéssel, a növekvő zsúfoltsággal, az infrastruktúra és a természeti környezet növekvő terhelésével, ami újfajta társadalmi feszültségeket szül. Hasonló folyamatok zajlottak a Balaton térségében is: a magas életminőség és a vonzó természeti környezet jelentős számú magas jövedelmű beköltözőt vonzott, különösen a koronavírus-járvány korai időszakában. Ez a növekvő ingatlanárakban, valamint területhasználati és társadalmi konfliktusokban egyaránt visszaköszön. Eközben e városok turizmusra építő gazdasága megsínylette a járvány okozta válságot.

A korábban is nehézségekkel küzdő térségek közül a Dél-Dunántúl legtöbb járásszékhelye továbbra sem tudott jelentősen előre lépni, jellemzően megtorpant az életminőség javulása. A térség nagyvárosainak életminősége jellemzően stagnál, így az országos rangsorban a Dél-Dunántúl megyei jogú városai egyaránt hátra csúsztak. Ezzel szemben a vizsgált évtized nyerteseinek a Dél-Alföld járásszékhelyei tekinthetők. 2012 és 2018 között Makó, Kistelek és a kiskunsági városok előrelépése volt számottevő, míg 2018 és 2022 között főleg a Békés vármegyei települések értéknövekedése volt számottevő; utóbbi esetben az M44-es gyorsforgalmi út kiépülése járult hozzá az elérhetőség növekedéséhez.

Ugyancsak átlag feletti növekedés jellemezte Északkelet-Magyarország járásszékhelyeit, ami elsősorban a kedvezőtlenebb helyzetű városok szociális jellemzőinek 2010-es évekbeli kiugró növekedésére volt visszavezethető, ami viszont lelassult 2018-at követően. A térség legtöbb járásszékhelye továbbra is életminőségi kihívásokkal küzd, ám a megyei jogú városok meg tudták erősíteni pozícióikat: Debrecen, Nyíregyháza, Eger és Szolnok életminősége a dunántúli nagyvárosokéhoz mérhető.

Kollektív okok, egyedi utak

Az életminőséget és annak változását számos tényező befolyásolhatja. Ilyenek a településnagyság és földrajzi helyzet: minél nagyobb egy város népessége és minél közelebb van Budapesthez vagy Ausztriához, annál magasabb az életminősége. Az életminőség mértéke 2018 előtt részint meghatározta a növekedés ütemét: az alacsonyabb értékű városok

előrelépése gyorsabb volt. Ez ugyanakkor megállt 2018-at követően: a válságos évek nem kedveztek a felzárkózásnak. További tényező lehet az adott település gazdasági öröksége: a 20. században felfejlesztett ipar- és bányászvárosok jelentős része vagy már a 2010-es évekre életminőségi kihívásokkal küzdött és azóta is kedvezőtlen értékűek (Ózd, Putnok, Komló, Salgótarján), vagy a vizsgált évtizedben szenvedtek el komolyabb visszaesést (Oroszlány, Dunaújváros).

Más egykori iparvárosok számára azonban kifejezetten jól sikerült a gazdasági szerkezetváltás: így a vegyiparra épülő gazdaságú Tiszaújváros 2022-ben a keleti országrész legmagasabb életminőségű járásszékhelye volt. Számos újonnan iparosodó város egy-egy kiugró vállalat bevételeinek köszönhetően tudta az életminőségét erősíteni: ebbe a sorba tartozik Bicske (Spar), Kazincbarcika (BorsodChem), Szikszó (Hell Energy), Tiszakécske (Duna Aszfalt, Hódút) és Kisvárda (Master Good) is. Ugyanakkor a járvány okozta válság felhívta a figyelmet e városok sérülékenységére is: például Tab és Szentgotthárd gazdasága is megérezte a helyi nagyvállalat visszaeső értéktermelését.

Az infrastrukturális fejlesztések ugyancsak hozzájárulhatnak egyes települések fejlődéséhez: Jász-Nagykun-Szolnok és Békés vármegyékben a részben elkészült M44-es gyorsforgalmi út, Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében az M30-as autópálya, míg Vas és Zala vármegyékben az M86-os fejlesztései javítottak az elérhetőségen. Ez azonban nem jelent meg más dimenziók változásában, tehát az elérhetőség javulása rövid távon nem javítja az életminőséget. Hosszabb távon mindazonáltal tetten érhető a főbb közlekedési tengelyek mentén fekvő települések versenyelőnye.

Az életminőség javításának lehetőségei

A kérdés tehát továbbra is adott: miként lehet megőrizni (vagy akár növelni) egyes települések élhetőségét, miközben alapvető strukturális nehézségekkel – népességcsökkenés, gazdasági zavarok – néznek szembe? Mindezen kérdésekre adhatók általános, valamint térség- és helyspecifikus válaszok is. Az alábbiakban négy általános és három térségspecifikus szakpolitikai javaslatot fogalmaztunk meg a hazai városok életminőségének javítása érdekében: Az ország egészére vonatkozó javaslataink az alábbiak:

• Az önkormányzatok forrásainak növelése és diverzifikálása sokat segíthetne azon, hogy az egyes települések pénzügyi mozgástere és beavatkozási lehetőségei ne csupán a HIPA mértékén – azaz az adott településen működő cégek által megtermelt bevételeken – múljanak. Ugyancsak fontos lenne az egyes települések közötti együttműködések erősítése, ösztönzése.
• A települések gazdasági struktúráinak ellenállóbbá tétele egyszerre jelenti az egy ágazatra (sőt, egy vállalatra) építő települések gazdasági diverzifikálását, valamint újfajta tevékenységek bevonzását: az európai szakpolitikákkal összhangban ökoszisztéma  szolgáltatások,  klímareziliens  mezőgazdasági  formák,  megújuló
  

energetikai beruházások, védelmi funkciók fejlesztése egyaránt alternatív útvonalakat kínálhat egyes településeknek.

• Bizonyos központi funkciók minden járásszékhelyen való kialakítása segítené e városok élhetőségét, népességmegtartó-erejét és központi szerepkörét. A középiskola, kollégium, fejlesztőpedagógiai és iskolapszichológiai ellátás, szakrendelő, házi gyermekorvos, idősellátás, szociális ellátást biztosító intézmény, kulturális központ stb. képezheti az alapját egy stabil, kisvárosi szintű szolgáltatási mixnek.
• Az alapszolgáltatások elérhetőségét mobil szolgáltatások (pl. mobilrendelők, mobilposta, kormányablak-buszok), egyéb alternatív megoldások és a társadalom mobilitásának javításával lehet támogatni: utóbbi a mellékút-hálózat és a közösségi közlekedés fejlesztése mellett a közszolgáltatások elérését segítő iskolabusz, falubusz széleskörű alkalmazását jelenti.

Egyes speciális településcsoportok ugyanakkor célzott beavatkozásokat igényelnek:

• Budapest (és egyes vidéki nagyvárosok) agglomerációjában a túlzsúfoltságból fakadó externáliák mérséklése a cél, a közmű- és úthálózat javítása, a közösségi közlekedés, egyes közintézmények kapacitásbővítése, valamint szabályozási eszközök alkalmazása által.
• A turizmus által dominált településeken, igazodva az ágazat szezonalitásához, időszakos jellegű kapacitásbővítésekre is sor kerülhet a közszolgáltatásokban (pl. egészégügy, szociális ellátás), míg a szabályozásoknak több szereplő – helyben élők, üdülőtulajdonosok, turisták, gazdasági szereplők – igényeit és ellenállását kell kezelnie.
• A legkedvezőtlenebb helyzetű, kisnépességű járásszékhelyeken az alapvető szolgáltatások és a megfelelő humánerőforrás biztosítása, valamint a járásszékhelyek térségközponti szerepkörének erősítése mellett olyan integrált szakpolitikai javaslatokat érdemes támogatni, amelyek egyszerre kezelik a helyi társadalmi problémákat, a szegénységet-kirekesztettséget, a demográfiai és lakhatási kihívásokat, a fiatalok oktatáshoz és a munkavállaláshoz való hozzáférését, valamint a különböző közszolgáltatások elérhetőségét és minőségét.

A lehetőségek tehát adottak, ám a válságok és strukturális kihívások egyik fontos velejárója a társadalmi igazságtalanság: a hosszú távú hatások jellemzően azokat a térségeket és csoportokat sújtják, amelyek eleve is kedvezőtlenebb helyzetből indultak és amelyek erőforrásai a legszűkösebbek. Emiatt a társadalmi kohézió és szolidaritás is szükséges ahhoz, hogy a nehézségeket leküzdve hazánk mindegyik térsége és települése megtalálja azt a pályát, ami legjobban illeszkedik lehetőségeihez, választ ad a meglévő strukturális kihívásaira és segít fenntartani vagy növelni az életminőséget.