Bogdán Gergely Ármin, vezető elemző, HÉTFA Kutatóintézet

Baranyai Zsolt, városfejlesztési igazgató, HÉTFA Kutatóintézet

„Véget ér a Budapest-ellenes politika korszaka”, írta Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere még áprilisban a szolidaritási hozzájárulás inkasszálásának elhalasztására reagálva. A szolidaritási hozzájárulás 2017 óta van érvényben Magyarországon, neve ellenére azonban nem az újraelosztást szolgálta az Orbán-kormányok alatt, csupán a központi költségvetés bevételnövekedését és a hatalom megtartását.

Az optimista várakozások ellenére Magyar Péter májusban bejelentette, hogy a szolidaritási hozzájárulást az idei évre vonatkozóan önkormányzatoknak be kell fizetniük. A sokat vitatott elvonás idén is többszáz települést érint, amelyek közül a legnagyobb befizetőnek – a Fővárosi Önkormányzatnak – közel 98 milliárd forintot kell a központi költségvetés részére átengednie. A miniszterelnök ajánlata, mely szerint szívesen ad tippeket a Fővárosnak, hogyan tudna még spórolni, nem előzmény nélküli: a felelőtlen, túlköltekező önkormányzat toposza és a helyi források elvonása a rendszerváltás óta meghatározó mintái az önkormányzati politikának.

Ebben a cikkben párhuzamba állítjuk a 2000-es és 2020-as évek önkormányzati pénzügypolitikáit és amellett érvelünk, hogy az önkormányzatok alulfinanszírozása visszatérő kormányzati gyakorlat, amelyek hatásai messze túlmutatnak az alrendszer pénzügyi kockázatainak kérdéskörén. Cikkünk vitaindító a 2026. október 1-én megrendezésre kerülő XXXII. Országos Urbanisztikai Konferenciára, amelynek témája: Új konszenzusépítés az urbanisztikában.

Kép: A XXXII. Országos Urbanisztikai Konferencia borítóképe (Forrás: HÉTFA Kutatóintézet Facebook)

Rendszerváltástól a 2000-es évek megszorító politikájáig

Az 1990-ben elfogadott önkormányzati törvény és a kormányzati szintek közötti forrásmegosztás jelentős forrásbőséget biztosított az újonnan alakult önkormányzatok számára. Bevételeik legnagyobb részét a normatívák formájában elosztott állami támogatások adták, de a nagyobb városokban és a fővárosban a kezdetektől fontos működési és fejlesztési alapot jelentett a megosztott személyi jövedelemadó (SZJA) és a helyi iparűzési adó (HIPA) is. Az önkormányzati rendszer kiadásai ekkor a GDP 12-13%-át tették ki, meghaladva az európai országok átlagát.

Az alrendszer súlya azonban fokozatosan csökkeni kezdett, ahogy az önkormányzatok SZJA-ból való részesedése és az állami normatívák vásárlóértéke csökkent. A 2000-es évek közepétől az állami támogatások már nem csak reálértéken, hanem összegszerűen is csökken kezdtek, miközben egyre több feladat került helyi szintre, jelentős hiányt eredményezve az alrendszerben. A párhuzamosan lezajló pénzpiaci liberalizáció szabad utat engedett a helyi önkormányzatok soha nem látott mértékű eladósodásához. Az adósság 2011-re elérte az 1196 milliárd forintot, aminek 94%-án az ötezer főnél nagyobb települések osztoztak. Kézenfekvő a felelőtlen gazdálkodást okolni az eladósodásért, de a – főként nagyobb településekhez telepített – forrásigényes közszolgáltatások (pl. a kórházak fenntartása vagy Budapesten a közösségi közlekedés) alulfinanszírozottsága jóval hitelesebb magyarázat.

Az önkormányzatok adósságait végül négy lépésben, differenciálatlan módon, teljes egészében átvállalta a központi költségvetés. Az adósságképződés okainak mélyebb feltárása – és ezáltal a felelősségre vonás – ugyanakkor elmaradt, így a mai napig könnyen összemosható a felelőtlen gazdálkodás és az alulfinanszírozottság.

2. A feladat(alapú) finanszírozás és a 2020-as évek megszorításai

Az adósságkonszolidációval egyidőben, 2011-ben született új önkormányzati törvény radikálisan szűkítette az önkormányzatok feladatköreit és gazdasági mozgásterét, ugyanakkor viszonylagos stabilitást hozott. A közoktatás, a kórházi ellátási és hasonló kulcsfeladatok központosításával a korábbi 11-12%-ról 5-6%-ra csökkent az önkormányzati alrendszer nemzetgazdasági súlya.

A szabad felhasználású állami forrásokat felváltotta a feladatalapú finanszírozás, ahol a támogatásokat csak egy-egy adott feladathoz kapcsolódóan lehet felhasználni. A megosztott adók (az SZJA és a gépjárműadó) teljes egészében a központi költségvetésbe kerültek át. A saját rendelkezésű adók közül az erősen koncentráltan (elsősorban a nagyobb városokban és a fővárosban) jelentkező HIPA vált a legnagyobb bevételi forrássá. 2017-től azonban a HIPA felhasználása is korlátozottabbá vált, továbbá bevezetésre került a szolidaritási hozzájárulás, amely 2024-re már az alrendszer főösszegének 5%-át vonta el az önkormányzatoktól, érdemi visszaosztás nélkül.

A koronavírus-járvány évei alatt számos korlátozó intézkedést vezetett be a kormány, továbbá 2023-ban megszüntette a termőföldre kivethető települési adót. A 2025-ben bevezetett Versenyképes Járások Program újabb kötelező elvonást jelentett, ami aztán az ún. Területfejlesztési Alapon keresztül kerül visszaosztásra.

Kép: A települési önkormányzatok pénzügyi mozgásterét befolyásoló főbb szabályozási változások, 2013–2025 (Forrás: Bogdán et al., 2025)

A pénzügyi mozgásteret korlátozó szabályozási változásokon túl reálértéken jelentősen csökkentek a normatív támogatások. Míg a központi költségvetés nominálisan több, mint duplájára tudta növelni a bevételeit 9 év alatt, addig az önkormányzatok államtól kapott nettó támogatásai még az az inflációtól is jelentősen elmaradtak.

A központi költségvetés bevételei és támogatásai az önkormányzatok részére a GDP-hez és az inflációhoz képest, 2015-2024 (Forrás: KSH (1) (2) és MÁK egyedi adatkérés)

A megszorító urbanizmus következményei

A 2000-es és 2020-as évek önkormányzati politikáiban közös, hogy a kormányzat egy válsághelyzetre hivatkozva jelentős forrásokat von el az önkormányzatoktól: ezt nevezi a szakirodalom megszorító urbanizmusnak. Az angolszász és dél-amerikai országok példái alapján kidolgozott elmélet szerint a megszorítások lecsorognak a kormányzati szinteken, amelynek externális hatásait végül a sérülékeny társadalmi csoportok kénytelenek viselni. Az elmélet elemeit felhasználva hét olyan következményt azonosítottunk, amelyek tetten érhetők a hazai önkormányzati alrendszerben:

1. Költségvetési hiány: A települési önkormányzatok nem tudnak elegendő bevételre szert tenni alapvető működési kiadásaik fedezésére. 2020 és 2023 között az önkormányzatok közel 70%-a került ilyen helyzetbe a legkisebb községektől a fővárosi kerületekig.

2. Karcsúsított önkormányzati apparátus: Az önkormányzati alrendszer dolgozói állománya negyedével csökkent a közfoglalkoztatási rendszerben résztvevők számának csökkenésével, a közalkalmazottak bérei pedig jelentősen elszakadtak az átlagbér alakulásától. Ez a munkaerőhiány révén tovább ronthatja az önkormányzatok feladatellátási stabilitását. A kiadásokat legnagyobb mértékben a szociális ellátás és az alapfokú nevelés-oktatás területén hagyták elinflálódni. Ha a források GDP-arányosan a 2015-ös szinten álltak volna rendelkezésre 2024-ben is, előbbire 88 milliárd forinttal, míg utóbbira 193 milliárd forinttal jutott volna több forrás.

3. Vagyonvesztés: A deficit miatt az önkormányzatok gyakran kényszerülnek rá az önkormányzati vagyon felélésére. Magyarországon az önkormányzati alrendszer aggregált ingatlanvagyona 17%-kal csökkent reálértéken, legnagyobb mértékben a fővárosi kerületekben (-32%) és a városokban (-22%).

4. Nagyobb fejlesztések elmaradása: Az állami és EU-s fejlesztési támogatások, illetve saját források hiányában a – főként városi infrastruktúrát érintő – nagyobb fejlesztések elmaradnak. A 2020-as évek első öt évének beruházási intenzitása a vidéki városok és a főváros esetében egyaránt elmaradt a 2015 és 2019 közötti időszakétól. Ez 2024-es értéken számítva évente nagyjából 92 milliárd forinttal jelent kevesebb beruházást.

5. Placebo-fejlesztés: Az önkormányzatok politikai népszerűségük megőrzése érdekében – pénz hiányában – kisléptékű fejlesztéseket valósítanak meg, a taktikai urbanizmus égisze alatt átmenetinek szánt beavatkozásokat hajtanak végre. A kerékpáros jelek felfestésétől a planténereken át a konténerépületekig számos költséghatékony megoldás jelenik meg a modern magyar városokban, amelyek ritkán nyújtanak hosszú távú megoldást strukturális kihívásokra vagy térbeli konfliktusokra.

Kép: Konténerből készült illemhely a 2026-os Örs vezér téri fejlesztés látványtervén (Forrás: Rózsa András Facebook)

6. Perifériák és sérülékeny csoportok leszakadása: 2000 és 2025 között 44%-kal csökkent az önkormányzati lakások száma. Az önkormányzati ingatlanvagyon felélésével a települések elveszítik abbéli képességüket, hogy érdemi lakhatási politikát folytassanak, így a vidéki lakosság térbeli mobilitási lehetőségei tovább romlanak. Az önkormányzati ellátórendszerre súlyosan rászoruló csoportok érzékelik a szociális ellátórendszer és az alapfokú nevelés-oktatás terén jelentkező hiányosságokat leginkább.

7. Azonosulás a megszorító urbanizmussal: Az önkormányzati szereplők, az érintett társszakmák és a lakosság megszokják a forráshiányos állapotot. A polgármesterek közös kiállás helyett egyéni túlélési stratégiákat dolgoznak ki, amely PPP-forrásbevonásoktól a rendkívüli önkormányzati támogatások igénylésén át egészen az országgyűlési képviselőknél történő lobbizásig terjed. A közszolgáltatások leromlásával a tehetősebb lakosok a magánszféra szolgáltatásait választják, a sérülékeny csoportok gyakran ellátás nélkül maradnak. A városok fejlesztésével kapcsolatos diskurzusok eltolódnak a magánszférával való együttműködés irányába, a magántőke bevonása a hatékonyság, míg a közpénzből történő fejlesztés a pazarlás szinonímái lesznek.

Kép: A XXXI. Országos Urbanisztikai Konferencia témája is a közpénz nélküli fejlesztés lehetőségei voltak (Forrás: DANU Facebook)

Rendszeralternatívák

A rendszerváltás óta kibontakozott két nagy önkormányzati rendszer-átalakítás végül egyaránt a forráselvonás és megszorítás politikájában találta meg a megoldást a központi költségvetés problémáira. Az új kormány feladata nem egyszerű; egyszerre kell csökkenteni a hatalmasra duzzadt államadósság kamatterheit és javítani az évtizedek óta forráshiányos ellátórendszerek állapotán. Mit lehet mégis elvárni az új kormánytól az önkormányzati alrendszer reformját illetően? Az alábbiakban összegyűjtöttünk öt olyan intézkedést, amelyek elengedhetetlenek ahhoz, hogy az önkormányzatok kilépjenek a megszorítások ciklikus csapdájából és képesek legyenek autonóm működésre hosszabb távon.

1. A központi és helyi szint közötti forrásmegosztás rögzítése: Ausztriában a megosztott adók köre és a három kormányzati szint abból való részesedése 1948 óta az ún. pénzügyi alkotmányban rögzített. Az egyes régiók és települések közötti elosztást a pénzügyi kiegyenlítési törvény szabályozza, amelyet rendszeres időközönként tárgyalnak újra. Javasoljuk egy hosszú távon rögzített, alkotmányozó többséghez kötött forrásmegosztási törvény elfogadását, hogy a mindenkori kormány ne férjen hozzá egyoldalúan az önkormányzati kasszához.

2. Az önkormányzati feladatportfóliók és költségigények felmérése, a normatívák kiigazítása: Ausztriában és Csehországban elterjedt gyakorlata van a normatívák, illetményalapok rendszeres felülvizsgálatának, amelyet adatelemzés, kérdőíves felmérés és interjúk formájában valósítanak meg. Javaslatunk szerint Magyarországon az ASP rendszer adataiból kiindulva, célzott kérdőívek segítségével lehetne felmérni a forrástöbblet iránti szükségletet (részletes, tételes kifejtéssel), amelyet aztán a kiugró adatok szintjén interjúkkal lehetne finomítani.

3. Valós szolidaritási mechanizmus létrehozása: Javasoljuk a jelenlegi szolidaritási hozzájárulás rendszerének átalakítását, sávos, százalékos, hosszú távon rögzített képletek alapján. Fontosnak tartjuk, hogy a területi kiegyenlítés mechanizmusa legyen transzparens, továbbá a kifizetések és elvonások szintjén is egyértelműen követhető.

4. Társulások és közös hivatalok pénzügyi ösztönzése: Az elaprózott településszerkezet és az egymással (főként fejlesztési forrásokért) versengő önkormányzati struktúra jelentősen növelte a kistelepülések lemaradását az elmúlt években. A megfelelő szolidaritási mechanizmus mellett kiemelten fontos, hogy az önkormányzatok pénzügyi értelemben is ösztönözve legyenek az együttműködés jelenleg is működő formáinak alkalmazására, sőt bővítésére.

5. Az önkormányzati érdekképviselet megerősítése: Magyarországon több érdekképviseleti szerv is működik párhuzamosan, ezek azonban a múltban ritkán tudták érvényre juttatni az önkormányzatok akaratát a mindenkori kormánnyal szemben. Változást jelenthet, hogy a Vidék-és Településfejlesztési Minisztérium egyeztetésre hívta a hazánkban működő nyolc érdekképviseleti szervet az önkormányzati rendszer jövőjét illetően. A szövetségek – eltérő politikai és világnézeti beállítottságuk ellenére – egy egységes javaslatcsomagot fogalmaztak meg az önkormányzati finanszírozás és feladatellátás reformja érdekében.

A kormánnyal folytatott tárgyalások bizakodásra adnak okot, érdemes azonban levonni az elmúlt 35 év tanulságait: egy új önkormányzati rendszerben nem jobb, eseti alkukra, hanem rögzített és méltányos forrásmegosztásra van szükség. A források autonómiája és hosszútávú szavatolása alapvető feltétele egy új konszenzus megteremtésének az önkormányzatok és a központi kormányzat között. A cseh- és osztrák önkormányzati rendszer kutatói forrásbőségről, hatékony, saját bevételekből megvalósított fejlesztésekről és az önkormányzati alrendszerről, mint valós hatalmi ellensúlyról számolnak be. Ennél kevesebbel a magyar önkormányzatoknak sem érdemes beérnie.

A cikk elsőként a portfolio.hu-n jelent meg „Mit okoz a magyar településeken az elképesztő forráselvonás?” címmel. https://www.portfolio.hu/ingatlan/20260831/mit-okoz-a-magyar-telepuleseken-az-elkepeszto-forraselvonas-859470

A cikkben használt gazdálkodási és létszámadatok forrása a Magyar Államkincstár, amely kutatásainkhoz egyedi adatkérés formájában bocsátotta rendelkezésre az alrendszer beszámolóinak adatait a 2015 és 2024 közötti időszakra vonatkozóan.

Magyarország fejlődése erőteljesen lelassult a 2020-as évektől kezdve, az egymást követő válságok hatására. Ez a makrogazdasági mutatókon túl az egyéni életminőségen is óhatatlanul nyomot hagyott. E cikk a HÉTFA Járásszékhely Monitor eredményeit felhasználva vizsgálja a hazai járásközpontok életminőségének változásait 2012 és 2022 között, külön figyelmet fordítva az életminőséget befolyásoló egyes tényezők, illetve az egyes térségek eltérő fejlődési pályáira. Továbbá bemutatja azokat a lehetőségeket, amelyek segíthetnek javítani egyes települések és térségek életminőségét a társadalmi és gazdasági válságok viharában is. A cikk vitaindítóként készült a 2026. októberi Országos Urbanisztikai Konferenciára, és amellett érvel, hogy a polikrízisek és strukturális kihívások ellenére lehetséges az életminőség javítása a magyar településeken.

Magyarországot a 2020-as évek első felében számos válság és kihívás érte. A koronavírus-járvány, az orosz-ukrán háború, a kapcsolódó energiaválság és infláció, valamint a klímaváltozás okozta sokkhatások egyaránt sújtották a magyar gazdaság egészét, valamint hatottak az egyes emberek jólétére és életminőségére is. E válságok rövidtávú hatásaik mellett felhívták a figyelmet bizonyos strukturális és hosszútávú kihívásokra is: a demográfiai válságra, a gazdasági és munkaerőpiaci szerkezet sérülékenységére, a társadalom kedvezőtlen egészégi

állapotára, a hazai mezőgazdaság és energiaszektor kitettségére a klímaváltozással és geopolitikai váltásokkal szemben.

A válságos években felmerül a kérdés, hogy ha hosszú távon is hasonló kihívásokkal nézünk szembe, akkor fenntartható vagy növelhető-e az egyes emberek jóléte, a térségek és települések által biztosított lehetőségek szintje? Vajon a 2010-es évek gazdasági fejlődésével együtt járó – településenként eltérő – életminőség-javulás mennyire bizonyult tartósnak Magyarország egyes városaiban a válság éveiben, mely járásszékhelyek tudtak jól reagálni a változásokra, és melyek fejlődését törte meg a 2020-as évek elejének turbulens időszaka?

Az életminőség mérése

Az „életminőség” jelentése magától értetődőnek tűnik, de érdemes röviden tisztázni: azt értjük alatta, hogy az egyes térségekben vagy településen elérhető különböző funkciók, szolgáltatások miként befolyásolják a közösség tagjainak életét, miként szolgálják azt. Kutatásunk a 174 magyar járásszékhely-várost célozza; ezek azok a települések, amelyek jellemzően térségközponti feladatot látnak el, befolyásolva a környező települések életminőségét is.

Elemzésünk alapját a HÉTFA Városi Életminőség Index adja, amely segítségével, nyolc dimenzió mentén értékeltük a városokat. A dimenziók számos témakört lefednek: bemutatják az egyes városok társadalmának demográfiai és szociális helyzetét, anyagi javait, civil együttműködéseit, az ott élő fiatalok kompetenciáit, továbbá a város gazdasági erejét, épített környezetét és biztonságát, valamint az elérhető szolgáltatások és funkciók körét. A cikkben összevetjük a konjunkturális szempontból kedvező 2010-es, és a válságok által érintett 2020-as évek változásait.

A fellendülés és a stagnálás időszakai

A 2010-es évek a gazdasági fejlődés és az életminőség-javulás időszakának voltak tekinthetők. A demográfiai mutatók és a fiatalok kompetenciái kivételével mindegyik dimenzió értéke javult 2012 és 2018 között; kiugróan jelentős volt a gazdasághoz, a társadalom jólétéhez és szociális biztonságához, valamint a civil társadalmi aktivitáshoz kapcsolódó dimenziók értéknövekedése. Az életminőség-növekedés általános volt: csupán 6 járásszékhely életminősége csökkent – minimális mértékben – 2012 és 2018 között.

A 2018-2022 között eltelt négy év jóval turbulensebb volt: a 2010-es évek fejlődését egy súlyos világjárvány, az ahhoz köthető gazdasági visszaesés és egy kibontakozó háború, valamint energiaválság és inflációs nyomás törte meg. A korábbi időszakhoz képest romlott a demográfiai helyzet, gyengült a civil társadalom, lelassult a gazdasági fejlődés és a szociális biztonság növekedése. Bár az egyéni jómód jelentősen nőtt, ennek hátterében döntően a lakásárak (térben koncentrált és reáláron is érzékelhető) növekedése állt, ami a gyakorlatban az egyes településeken élők vagyoni helyzete közti különbségek elmélyülését is jelentette.

A 2012 és 2022 közötti időszak egészét nézve – három kivételtől eltekintve – nőtt a vizsgált városok pontértéke, azaz az évtized során országos szinten a járásszékhelyek életminőség-növekedése volt megfigyelhető. De ez a növekedés nagyrészt a 2010-es évekre korlátozódott: 2018-2022 között már 12 település életminősége csökkent és kevesebb volt a kiemelkedő növekedést mutató járásszékhely is.

Eltérő pályákon mozogva: az életminőség-változás területi egyenlőtlenségei

Az egyes térségek eltérő pályát jártak be a vizsgált időszakban: az Észak-Dunántúlon megtorpant az életminőség-növekedés 2018 és 2022 között. Bár városai tartják a korábban elért viszonylag magas életszínvonalat, további javulás nem történt. A korábbi évek dinamikus – döntően extenzív – gazdasági fejlődése elérte korlátait, továbbá e térséget súlyosan érintették a pandémiával összefüggő lezárások: az Ausztriával fennálló gazdasági és munkaerőpiaci kapcsolat, valamint az ellátási láncok akadozása érdemben hatott a feldolgozóiparra (és ingázásra) épülő helyi gazdaságra.

A Budapest agglomeráció járásszékhelyei bizonyultak a legrugalmasabbnak a COVID-válságot illetően: az ország legvonzóbb, legmagasabb életminőséget biztosító települései, ami azonban kéz a kézben jár a kiugró mértékű lakásár-emelkedéssel, a növekvő zsúfoltsággal, az infrastruktúra és a természeti környezet növekvő terhelésével, ami újfajta társadalmi feszültségeket szül. Hasonló folyamatok zajlottak a Balaton térségében is: a magas életminőség és a vonzó természeti környezet jelentős számú magas jövedelmű beköltözőt vonzott, különösen a koronavírus-járvány korai időszakában. Ez a növekvő ingatlanárakban, valamint területhasználati és társadalmi konfliktusokban egyaránt visszaköszön. Eközben e városok turizmusra építő gazdasága megsínylette a járvány okozta válságot.

A korábban is nehézségekkel küzdő térségek közül a Dél-Dunántúl legtöbb járásszékhelye továbbra sem tudott jelentősen előre lépni, jellemzően megtorpant az életminőség javulása. A térség nagyvárosainak életminősége jellemzően stagnál, így az országos rangsorban a Dél-Dunántúl megyei jogú városai egyaránt hátra csúsztak. Ezzel szemben a vizsgált évtized nyerteseinek a Dél-Alföld járásszékhelyei tekinthetők. 2012 és 2018 között Makó, Kistelek és a kiskunsági városok előrelépése volt számottevő, míg 2018 és 2022 között főleg a Békés vármegyei települések értéknövekedése volt számottevő; utóbbi esetben az M44-es gyorsforgalmi út kiépülése járult hozzá az elérhetőség növekedéséhez.

Ugyancsak átlag feletti növekedés jellemezte Északkelet-Magyarország járásszékhelyeit, ami elsősorban a kedvezőtlenebb helyzetű városok szociális jellemzőinek 2010-es évekbeli kiugró növekedésére volt visszavezethető, ami viszont lelassult 2018-at követően. A térség legtöbb járásszékhelye továbbra is életminőségi kihívásokkal küzd, ám a megyei jogú városok meg tudták erősíteni pozícióikat: Debrecen, Nyíregyháza, Eger és Szolnok életminősége a dunántúli nagyvárosokéhoz mérhető.

Kollektív okok, egyedi utak

Az életminőséget és annak változását számos tényező befolyásolhatja. Ilyenek a településnagyság és földrajzi helyzet: minél nagyobb egy város népessége és minél közelebb van Budapesthez vagy Ausztriához, annál magasabb az életminősége. Az életminőség mértéke 2018 előtt részint meghatározta a növekedés ütemét: az alacsonyabb értékű városok

előrelépése gyorsabb volt. Ez ugyanakkor megállt 2018-at követően: a válságos évek nem kedveztek a felzárkózásnak. További tényező lehet az adott település gazdasági öröksége: a 20. században felfejlesztett ipar- és bányászvárosok jelentős része vagy már a 2010-es évekre életminőségi kihívásokkal küzdött és azóta is kedvezőtlen értékűek (Ózd, Putnok, Komló, Salgótarján), vagy a vizsgált évtizedben szenvedtek el komolyabb visszaesést (Oroszlány, Dunaújváros).

Más egykori iparvárosok számára azonban kifejezetten jól sikerült a gazdasági szerkezetváltás: így a vegyiparra épülő gazdaságú Tiszaújváros 2022-ben a keleti országrész legmagasabb életminőségű járásszékhelye volt. Számos újonnan iparosodó város egy-egy kiugró vállalat bevételeinek köszönhetően tudta az életminőségét erősíteni: ebbe a sorba tartozik Bicske (Spar), Kazincbarcika (BorsodChem), Szikszó (Hell Energy), Tiszakécske (Duna Aszfalt, Hódút) és Kisvárda (Master Good) is. Ugyanakkor a járvány okozta válság felhívta a figyelmet e városok sérülékenységére is: például Tab és Szentgotthárd gazdasága is megérezte a helyi nagyvállalat visszaeső értéktermelését.

Az infrastrukturális fejlesztések ugyancsak hozzájárulhatnak egyes települések fejlődéséhez: Jász-Nagykun-Szolnok és Békés vármegyékben a részben elkészült M44-es gyorsforgalmi út, Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében az M30-as autópálya, míg Vas és Zala vármegyékben az M86-os fejlesztései javítottak az elérhetőségen. Ez azonban nem jelent meg más dimenziók változásában, tehát az elérhetőség javulása rövid távon nem javítja az életminőséget. Hosszabb távon mindazonáltal tetten érhető a főbb közlekedési tengelyek mentén fekvő települések versenyelőnye.

Az életminőség javításának lehetőségei

A kérdés tehát továbbra is adott: miként lehet megőrizni (vagy akár növelni) egyes települések élhetőségét, miközben alapvető strukturális nehézségekkel – népességcsökkenés, gazdasági zavarok – néznek szembe? Mindezen kérdésekre adhatók általános, valamint térség- és helyspecifikus válaszok is. Az alábbiakban négy általános és három térségspecifikus szakpolitikai javaslatot fogalmaztunk meg a hazai városok életminőségének javítása érdekében: Az ország egészére vonatkozó javaslataink az alábbiak:

• Az önkormányzatok forrásainak növelése és diverzifikálása sokat segíthetne azon, hogy az egyes települések pénzügyi mozgástere és beavatkozási lehetőségei ne csupán a HIPA mértékén – azaz az adott településen működő cégek által megtermelt bevételeken – múljanak. Ugyancsak fontos lenne az egyes települések közötti együttműködések erősítése, ösztönzése.
• A települések gazdasági struktúráinak ellenállóbbá tétele egyszerre jelenti az egy ágazatra (sőt, egy vállalatra) építő települések gazdasági diverzifikálását, valamint újfajta tevékenységek bevonzását: az európai szakpolitikákkal összhangban ökoszisztéma  szolgáltatások,  klímareziliens  mezőgazdasági  formák,  megújuló
  

energetikai beruházások, védelmi funkciók fejlesztése egyaránt alternatív útvonalakat kínálhat egyes településeknek.

• Bizonyos központi funkciók minden járásszékhelyen való kialakítása segítené e városok élhetőségét, népességmegtartó-erejét és központi szerepkörét. A középiskola, kollégium, fejlesztőpedagógiai és iskolapszichológiai ellátás, szakrendelő, házi gyermekorvos, idősellátás, szociális ellátást biztosító intézmény, kulturális központ stb. képezheti az alapját egy stabil, kisvárosi szintű szolgáltatási mixnek.
• Az alapszolgáltatások elérhetőségét mobil szolgáltatások (pl. mobilrendelők, mobilposta, kormányablak-buszok), egyéb alternatív megoldások és a társadalom mobilitásának javításával lehet támogatni: utóbbi a mellékút-hálózat és a közösségi közlekedés fejlesztése mellett a közszolgáltatások elérését segítő iskolabusz, falubusz széleskörű alkalmazását jelenti.

Egyes speciális településcsoportok ugyanakkor célzott beavatkozásokat igényelnek:

• Budapest (és egyes vidéki nagyvárosok) agglomerációjában a túlzsúfoltságból fakadó externáliák mérséklése a cél, a közmű- és úthálózat javítása, a közösségi közlekedés, egyes közintézmények kapacitásbővítése, valamint szabályozási eszközök alkalmazása által.
• A turizmus által dominált településeken, igazodva az ágazat szezonalitásához, időszakos jellegű kapacitásbővítésekre is sor kerülhet a közszolgáltatásokban (pl. egészégügy, szociális ellátás), míg a szabályozásoknak több szereplő – helyben élők, üdülőtulajdonosok, turisták, gazdasági szereplők – igényeit és ellenállását kell kezelnie.
• A legkedvezőtlenebb helyzetű, kisnépességű járásszékhelyeken az alapvető szolgáltatások és a megfelelő humánerőforrás biztosítása, valamint a járásszékhelyek térségközponti szerepkörének erősítése mellett olyan integrált szakpolitikai javaslatokat érdemes támogatni, amelyek egyszerre kezelik a helyi társadalmi problémákat, a szegénységet-kirekesztettséget, a demográfiai és lakhatási kihívásokat, a fiatalok oktatáshoz és a munkavállaláshoz való hozzáférését, valamint a különböző közszolgáltatások elérhetőségét és minőségét.

A lehetőségek tehát adottak, ám a válságok és strukturális kihívások egyik fontos velejárója a társadalmi igazságtalanság: a hosszú távú hatások jellemzően azokat a térségeket és csoportokat sújtják, amelyek eleve is kedvezőtlenebb helyzetből indultak és amelyek erőforrásai a legszűkösebbek. Emiatt a társadalmi kohézió és szolidaritás is szükséges ahhoz, hogy a nehézségeket leküzdve hazánk mindegyik térsége és települése megtalálja azt a pályát, ami legjobban illeszkedik lehetőségeihez, választ ad a meglévő strukturális kihívásaira és segít fenntartani vagy növelni az életminőséget.

Hogyan lehet ezt a szemléletet a közép-európai városok mindennapi gyakorlatába átültetni? 

Erre keresi a választ a PATH-CE (Pedestrian Access and Tactical Hubs for Central Europe) projekt, amelynek nyitóeseményét 2026. március 23–24-én Budapesten tartották meg a HÉTFA Kutatóintézet vezetésével, négy ország szakembereinek részvételével.

Miért van erre szükség?

Balás Gábor, a HÉTFA Kutatóintézet ügyvezető igazgatója a megnyitón Jan Gehl idézte: a város akkor sikeres, ha az emberek a sétát választhatják.

Az elmúlt évtizedekben Közép-Európa városait is egyre inkább az autóhasználat határozta meg. Bár ez sok esetben nagyobb mobilitást hozott, közben egyre több problémát is eredményezett: torlódást, légszennyezést, közlekedésbiztonsági kockázatokat és a közterek fokozatos visszaszorulását.

Különösen a kisebb városokban vált ez kritikus kérdéssé, ahol a gyaloglás sokszor még rövid távokon sem valódi alternatíva, mivel a gyalogos hálózatok töredezettek és rosszul kapcsolódnak egymáshoz.

Két nap, amelyek meghatározzák a projekt irányát

A kétnapos kick-off találkozó nemcsak a projekt indulását jelentette, hanem egy közös gondolkodás kezdetét is a partnerek között, köztük Szarvas Város Önkormányzata, Grad Metković (City of Metković), Město Žďár nad Sázavou (Municipality of Žďár nad Sázavou) és Rzeszowska Agencja Rozwoju Regionalnego Spółka Akcyjna (Rzeszów Regional Development Agency) – arról, hogyan lehet a gyaloglást és az aktív mobilitást újra a városi élet középpontjába helyezni.

Az első napon a partnerek személyesen is megismerkedtek egymással, majd World Café formátumban dolgoztak a taktikai urbanizmus eszközein – a gyalogos élmény, a zöldítés és a kis léptékű urbanisztikai beavatkozások témáiban.

A második nap a stratégiai tervezésről szólt: a résztvevők közösen formálták az aktív mobilitás irányait, megismerték az Urban Living Lab módszertanát, és kijelölték az első mérföldköveket – mindezt egy budapesti szakmai városbejárással kiegészítve.

Mit csinál a PATH-CE projekt?

A projekt 2026 februárja és 2028 januárja között az Interreg Central Europe program keretében valósul meg. Célja, hogy csökkentse az autófüggőséget,és vonzóbbá tegye a gyalogos és aktív mobilitási lehetőségeket a régió városaiban.

A projekt több pilothelyszínen, köztük Szarvas, Metković, Žďár nad Sázavou és a Rzeszów elővárosi térségében teszteli a gyalogosbarát fejlesztések kis léptékű, taktikai eszköztárát.

A pilotok három fő területre fókuszálnak:

• a gyaloglási élmény és tájékozódás javítása
• zöld és klímaadaptív közterületi megoldások
• kisebb infrastrukturális fejlesztések, amelyek biztonságosabbá és használhatóbbá teszik a városi tereket

A projektet vezető HÉTFA Kutatóintézet nemcsak a konzorcium koordinációjáért felel, hanem a projekt szakmai irányításában is kulcsszerepet játszik: kutatási, elemzési és szakpolitikai munkájával hozzájárul ahhoz, hogy a projekt eredményei a gyakorlatban is alkalmazható, adaptálható megoldásokká váljanak a régió városai számára.

A pozícióhoz tartozó feladatok, munkafolyamatok:

• Adatgyűjtés statisztikai oldalakról (KSH, TEIR, Eurostat stb.),
• Közreműködés elemzések készítésében,
• Szakirodalom feldolgozása,
• Háttérelemzések készítése, háttéranyagok összeállítása,
• Adatelemzés,
• Interjúk szervezésében, elkészítésében és feldolgozásában való részvétel,
• Adminisztratív és szervezési feladatok ellátásába való bekapcsolódás,
• Terepi vizsgálatok (esettanulmányok, interjúk) készítése.

Elvárások:

• Felsőoktatási nappali tagozatos hallgatói jogviszony, a jelentkezéstől számítva legalább fél év diákstátusz
• Érdeklődés a város- és területfejlesztés iránt
• Tájékozottság, precizitás
• Önállóság, kreativitás
• Tanulás iránti vágy
• Jó íráskészség
• Jó angol nyelvismeret
• Az MS Office programcsomag alapos ismerete

Előnyt jelent: 

• Tájékozottság a településrendezési eszközök terén
• Grafikus és CAD alapú programok ismerete
• Jártasság GIS alapú programokban (ArcGIS, QGIS stb.)
• Földrajz, közgazdaságtan, szociológia, településmérnök szakokon folytatott tanulmányok (nem elvárás)

Amit kínálunk mindkét pozíció esetében:

• Betekintés az elemzés, kutatás és tanácsadás világába
• Változatos feladatok
• Rugalmas munkavégzés (vizsgaidőszakban akár alacsonyabb óraszám), eseti irodai jelenlét és home office
• Kellemes, baráti légkör
• Önállóan vállalt vagy kötelező szakmai gyakorlat tartalmas teljesítése
• Foglalkoztatás: diákszövetkezeten keresztül, bérezés ellenében

JELENTKEZÉSI HATÁRIDŐ: 2026. április 26. 23:59.

Jelentkezni magyar nyelvű önéletrajzzal és motivációs levéllel lehet, amit a felveteli@hetfa.hu címre várunk, a tárgy: „VTFI gyakornoki jelentkezés”. Kezdés a felvételi eljárást követően, megbeszélés szerint.

Az elmúlt években a „reziliencia” fogalma erősen beágyazódott az Európai Unió (EU) szakpolitikai diskurzusába, különösen a COVID-19-járvány, az ukrajnai háború és az éghajlatváltozás kapcsán. Ennek ellenére továbbra sem alakult ki közös megegyezés a kifejezés tényleges jelentéséről, területi kormányzási gyakorlatban való alkalmazásáról. Az ESPON TERRES projekt célja az volt, hogy pótolja ezt a kutatási hiányosságot, és kidolgozza a „területi reziliencia” fogalmi keretét, felvázolja a mérési módszertant, amely potenciálisan segíthet az EU kohéziós és egyéb ágazati politikáinak irányításában, különösen szubnacionális szinten.

A kutatás eredményeként meghatároztuk a területi reziliencia átfogó koncepcióját, áttekintettük szakpolitikai alkalmazásának jelenlegi gyakorlatát és lehetőségeit; összeállítottuk a területi reziliencia mérésére alkalmas mutatókészletet és ajánlásokat dolgoztunk ki a jövőbeli adatgyűjtésekre vonatkozóan; elemeztük és feltérképeztük a reziliencia területi egyenlőtlenségeit; jövőbeli kutatási és módszertani ajánlásokat fogalmaztunk meg; illetve előkészítettük a területi reziliencia értelmezését és mérését támogató online dashboardot is.

Hat esettanulmány is készült a projekt keretein belül: a HÉTFA munkatársai a budapesti funkcionális várostérség kihívásaival foglalkoztak, mint az intenzív elővárosiasodás és városi szétterülés, az infrastruktúra, közszolgáltatások és természeti környezet túlterheltsége, valamint a kormányzási széttagoltság. Ezek megoldására olyan keretrendszert javaslunk, amely erősíti az együttműködést és az elkötelezettséget a kormányzási szereplők között. A budapesti eset értékes új kezdeményezéseket, néhány ígéretes együttműködési formát és az informális kapcsolatok magas hozzáadott értékét azonosította és rávilágít a proaktív szereplők szerepére a reziliencia terén.

A kutatás eredményei (köztük a projekt zárójelentése) nyilvánosan elérhetők az ESPON honlapján.

A tanulmány a trendek felvázolása mellett a kivándorlás és a visszajövetel motivációit és a meglévő szakpolitikai válaszokat mutatja be. A térségbeli országokhoz hasonlóan hazánkból is jelentős mértékű a külföldre vándorlás, ugyanakkor ennek számos módja, motivációja és időbeli tartama van, miközben a visszavándorlás, a külföldön élő fiatalok hazatérése komoly potenciált rejt magában. 2024-re a rendszerváltoztatást követő időszakban még sosem látott számban éltek magyarok – kiemelten a 15-29 éves korú fiatalok – külföldön, és a trendek további növekedést vetítenek elő.

Balás Gábor, Baranyai Zsolt, Bogdán Gergely és Csite András, a HÉTFA szakértői a kerekasztalok beszélgetések moderálásában vettek részt, míg Szendrei Zsolt a HÉTFA Város- és Területfejlesztési Irodájának urbanisztikai igazgatója a „Belvárosi vásárcsarnokok jövője” kerekasztalban vett részt szakértőként Dr. Bernáth Attila és Szemerey Samu társaságában.

A konferencia programjáról részletesen ezen a linken keresztül tájékozódhatnak, az eseményről készült felvételek pedig a következő linkeken elérhetők: 1. nap felvétele; 2. nap felvétele.

]]> https://hetfa.hu/2026/01/08/a-hetfa-kutatasi-eredmenyei-a-munkaeropiaci-tukor-2025-tanulmanykotetben-olvashatok/ Thu, 08 Jan 2026 21:16:52 +0000 https://hetfa.hu/?p=12421 A HÉTFA munkatársai a Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont, Közgazdaságtudományi Intézetének (KRTK KTI) gondozásában megjelent „Munkaerőpiaci Tükör 2025 – Területi egyenlőtlenségek a munkaerőpiacon” c. kötetében publikálták legújabb kutatási eredményeiket. A kötetben olyan válogatott tanulmányok olvashatók, melyek a magyar munkaerőpiac területi folyamatait vizsgálják.

A HÉTFA képviseletében Lőcsei Hajnalka, Bogdán Gergely, Csizovszky Anna, Igari András, Labáth Ádám és Varga Bence által jegyzett „Munkavállalási célú ingázás a magyar határokon” címet viselő tanulmány összegezte a határ menti területek munkaerőpiaci helyzetét.

Az évkönyv-sorozat ez évi bemutatójára 2025. december 11-én került sor az MTA Humán Tudományok Kutatóházában. A HÉTFA Kutatóintézet és Elemző Központ részéről Varga Bence (elemző) tartott előadást a kötetben megjelent publikáció főbb eredményeiről.

A tanulmánykötet az alábbi linken keresztül érhető el (136-143. o.):

https://kti.krtk.hu/wp-content/uploads/2025/12/MunkaeropiaciTukor2025.pdf

A határon-átnyúló folyamatok részleteiről kollégánk a Portfolio Checklist podcast a műsorában beszélgetett Orosz Márton főszerkesztővel.

]]> https://hetfa.hu/2025/12/11/a-lenti-tv-nek-nyilatkozott-munkatarsunk-a-varos-mobilitasi-tervenek-kesziteserol/ Thu, 11 Dec 2025 09:11:32 +0000 https://hetfa.hu/?p=12384 A Hétfa készíti Lenti fenntartható városi mobilitási tervét (SUMP). A munka első része a nyár során forgalmi felmérésekre, valamint kérdőíves és interjús adatgyűjtésekre épült, melyek segítségével szeptemberre készült el a tervet megalapozó részletes helyzetkép. Ősszel ezt a város mobilitási jövőképének és céljainak kidolgozása követte – ezt zárta le a november 17-i workshop, melyről a városi televízió is beszámolt, Horváth László polgármestert és Baranyai Zsoltot, a Hétfa városfejlesztési igazgatóját kérdezve a SUMP előrehaladásáról.

A riport a Lenti TV Youtube-csatornáján, ide kattintva tekinthető meg.