A Magyar Turisztikai Programalapítvány (MTPA) idén május 31-én rendezte meg a Rendezvény ReStart 2022 konferenciát a Bálna Budapest Rendezvényközpontban. A konferencia célja az volt, hogy összehozza a rendezvényipart, és az elmúlt év tapasztalatai alapján tovább építse az összefogást, amellyel a hazai rendezvényipari szereplők összehangoltabban, több megértéssel, és hasonló szabályozási keretek között tudnak együttműködni.

Szőnyi Eszter, a HÉTFA Kutatóintézet munkatársa ’A magyar rendezvényipar oktatási térképe’ címmel mutatta be a konferencián a hazai rendezvényszektor képzési struktúrájának feltérképezésére vonatkozó kutatás előzetes eredményeit. Munkatársunk előadása során az iparági szereplők információt szerezhettek arról, hogy itthon milyen képzéstípusok léteznek és ezek milyen képzést nyújtanak. Emellett az előadás bemutatta a képzésen résztvevőkre, a szakmában való elhelyezkedés tendenciáira és a képzések során átadott kompetenciákra fókuszáló kvalitatív kutatás előzetes eredményeit is.

Munkatársunk előadásának alapja a hazai rendezvényszektor oktatási térképéhez kapcsolódó kutatás volt, amelyet HÉTFA Kutatóintézet készít el idén az MTPA megbízásából. A kutatás jelentős részben a rendezvényipar területén tapasztalható munkaerőhiányra reagál, melyet a járványhelyzet és a rendezvényekre vonatkozó korlátozások az elmúlt években súlyosbítottak. A képzett munkaerő hiánya mind a rendezvényszervezés, mind pedig a rendezvénytechnika területén jelentősen érzékelhető, és a szektor számára releváns képzések fontos szerepet játszanak a probléma enyhítésében, megoldásában. A kutatás jelenlegi szakasza során eddig közel 100 rendezvényszektorhoz kapcsolódó képzést azonosítottak munkatársaink, 54 különböző intézményben, 22 településen országszerte. A képzések közel 60%-a felsőoktatás, több mint egyharmada felnőttképzés és csupán 5%-a középfokú szakképzés keretében valósul meg. A képzések több mint 80%-a rendezvényszervezéshez kapcsolódik, ami elsősorban a felsőoktatási képzések túlsúlyának köszönhető, ahol szinte kizárólag ilyen képzések találhatóak. Ezzel szemben középfokú szakképzésben csak rendezvénytechnikai képzés érhető el.

A kutatás során a képzések feltérképezése mellett, a HÉTFA munkatársai releváns képzések képviselőivel és a szektorban dolgozó munkáltatókkal folytattak interjúkat annak érdekében, hogy pontosabb képet kapjanak a képzések szerepéről, jellemzőiről, erősségeiről és fejlesztendő területeiről – mind a képzési, mind pedig munkaerőpiaci szemszögből.

A kutatás előzetes eredményeiből az látható, hogy a gyakorlati tudás, így a gyakorlat-fókuszú képzések központi fontosságúak. Ezentúl az interjúkból kiderült, hogy a munkáltatók számára elsősorban a szakmai tapasztalat és a meglévő – munkához releváns – készségek előnyt élveznek a képesítéssel szemben a felvételi folyamat során. Bár sok képzés létezik, mely releváns a szektor számára, mégis az „on-the-job learning” a jellemző. Ez abból is fakadhat, hogy a munkáltatók kevéssé vannak tisztában azzal, hogy milyen képzések léteznek és ezek mit nyújtanak. Ugyanakkor további vizsgálatra van szükség annak érdekében, hogy megértsük a képzésekkel kapcsolatos tapasztalatokat, mind munkáltatói, mind pedig munkavállalói oldalról, továbbá, hogy átlássuk, milyen készségekre van szükség a szektorban és a képzések milyen formában tudják ezeket nyújtani.

A kutatás eredményeképpen az MTPA egy digitális oktatási térképet fog létrehozni, melynek célja, hogy a rendezvényszektorhoz kapcsoló képzések megtalálhatóak és kereshetőek legyenek egy platformon, ezzel megkönnyítve a szektorba való belépést a képzési oldalról.

További információ a Rendezvény ReStart 2022 konferenciáról itt érhető el.