A webinárium-sorozat negyedik része 2021. május 25-én került megrendezésre. Az eseményhez több mint 100 résztvevő csatlakozott Zoomon és Facebook live-on keresztül.
A résztvevők közel 25%-a Szerbiából követte az eseményt, további 10% pedig Bosznia-Hercegovinából.
A webinárium témája „A részvétel bővítése és az Európai Kutatási Térség megerősítése” volt. A téma különösen fontos a V4 országok (Lengyelország, Csehország, Szlovákia és Magyarország), illetve a Nyugat-Balkán országai számára. A részvétel bővítésével már a Horizont 2020 program is foglalkozott, mivel az azt megelőző keretprogramban (FP7) ezen országok sikerességi rátája igen alacsony volt. Ezért a Horizont Európa program is célul tűzte ki, hogy segítse ezeket a tagállamokat és társult országokat abban, hogy sikeresebben pályázzanak az uniós kutatási támogatásokra, ami szintén összhangban van a projekt céljával.
A téma fontosságát tükrözi az is, hogy az első előadó Mr Stijn Delaure, az Európai Bizottság szakpolitikai tisztviselője volt.
A meghívott szakértők betekintést nyújtottak a közelgő pályázati felhívásokba, és bemutatták a Horizont 2020 program sikertörténeteit is:
- Stijn Delaure, az Európai Bizottság Kutatási és Innovációs Főigazgatóság szakpolitikai tisztviselője bemutatta a Horizont Európa program 2021-2022-es munkaprogramjának főbb újdonságait.
- Dominika Raróg-Ośliźlok a Sziléziai Műszaki Egyetem kutatástámogatási munkatársa a Horizont Európa program soron következő pályázati felhívásait mutatta be.
- Przemysław Data a Sziléziai Műszaki Egyetem projekt koordinátora által bemutatásra került az ORZEL, valamint az ExCEED
- Goran Stojanović a szerbiai Újvidéki Egyetem projekt koordinátora a STRENTEX projektet mutatta be.
A webináriumról készült felvétel, valamint az előadók prezentációi elérhetők lesznek a projekt weboldalán (a Learning Material Platform aloldalon, mely az Expert Pool-ba való regisztrációt követően érhető el).
A sorozat következő, ötödik része 2021. június 22-én 10.00 órakor kerül megrendezésre Zoomon keresztül. Az esemény témája a „Szellemi tulajdon védelme és kezelése”, melybe Mr Matěj Machů (Igazgatóhelyettes, szabadalmi ügyvivő, Charles University Innovations Prága) nyújt betekintést.
További információért és a regisztrációért kattintson ide. A részvétel ingyenes, azonban regisztrációhoz kötött.
További információkért és hírekért kövesse a projektet Facebook-on és Twitter-en.
Legutóbbi hozzászólások