A rendhagyó városi térkép angol nyelven, „Act like a Veszprémer” címmel jelent meg, vagyis arra buzdít, hogy a helyiek szemén keresztül fedezzük fel a várost: tegyünk úgy, mint a Veszprémiek. A térképre a város legkedveltebb látványosságai, éttermei, kávéházai kerültek fel, helyi fiatalok ajánlásával – mindaz, amit a veszprémi fiatalok szerint látni kell a városban. A térkép különféle tematikus sétaútvonalakat is kínál, továbbá rövid áttekintést nyújt Veszprém történetéről és fontosabb hagyományairól. A környezettudatosság jegyében újrahasznosított papírra nyomtatott kiadvány ingyenesen elérhető Veszprém és a régió főbb turisztikai információs pontjain, valamint ide kattintva le is tölthető.
A térkép teljes mértékben veszprémi egyetemisták és középiskolások ötletei alapján állt össze – a fiatalok valamennyi alkotási fázisban aktívan részt vettek. A projekthez kollégáink nyújtottak szakmai támogatást: Bobák Fanni, a HÉTFA Nemzetközi Projektiroda illetve Szendrei Zsolt, a HÉTFA Város- és Területfejlesztési Iroda munkatársa koordinálták a térképkészítés közel egy éves folyamatát.
Az interaktív térkép az „ENriCH – Tárd fel európai kulturális örökségedet” projekt keretében készült, mely az európai kulturális örökség újragondolásának kérdéseit járja körbe. Fő célkitűzése, hogy a fiatalok jobban megismerjék helyi és európai kulturális örökségüket – megtudják, mi mindent kapott a városuk Európától, és fordítva, mi az, amit az ő városuk adhat Európának. A projektben öt ország öt városa vesz részt: Lendva, Szlovénia; Tartu, Észtország; Saint-Omer, Franciaország; Kismarton, Ausztria; és Veszprém, Magyarország – a HÉTFA szakmai támogatásával.
A 2018-ban indult projekt a Tempus Közalapítvány áprilisban megjelent, „Hogyan vehetünk részt aktívan Európa közös építésében? Mozaik magyar koordinálású projektekről” című kiadványában jó gyakorlatként szerepel. A projektzáró eseményre 2020. március 6-7-én kerül sor Veszprémben.
Legutóbbi hozzászólások