A komplex hátrányokkal küzdő álláskeresők munkaerőpiaci integrációjának lehetőségeit vizsgálja a HÉTFA új kutatási jelentése és módszertani útmutatója

A kutatási jelentés azt vizsgálja, hogy a munkaügyi szervezet munkatársai milyen módszerekkel és milyen hatékonysággal szolgálják ki a kiemelt célcsoportba tartozó, vagyis fiatal (25 év alatti), az 55 év fölötti álláskeresőket és a tartós munkanélkülieket. A kutatás eredményeire támaszkodó módszertani útmutató a komplex hátrányokkal küzdő álláskeresőkkel folytatott munkához kíván segítséget nyújtani.

A kiemelt célcsoportba tartozók nem csak a statisztikák és a szakirodalom, de a foglalkoztatási szolgálatnál dolgozó szakemberek véleménye szerint is jelentős hátrányban vannak a hazai munkaerőpiacon. Kiemelt támogatásra és szolgáltatásokra lenne szükségük, ennek ellenére az ügyintézők őket is csak a minden ügyfél részére elérhető eszközökkel tudják segíteni.

A nemzetközi és hazai hatásvizsgálatai kutatások azt mutatják, hogy e célcsoportok számára a többféle eszközt kombináló komplex programok a hatékonyak. E hatásvizsgálati eredményekből a következőket emelhetjük ki:

• A fiatalok számára a képzések önmagukban ritkán sikeresek, de más eszközökkel kombinálva eredményesek, különösen a munka közbeni, gyakorlati képzések. Kutatásunk tapasztalatai viszont azt mutatják, hogy a fiataloknak mégis elsősorban a képzést ajánlják fel.
• Az idősebbek esetében a képzések hatékonyak lehetnek, de csak akkor, ha az oktatás maga is reagál a célcsoport tanulási sajátosságaira. Az NFSZ kollégái szerint viszont e célcsoportot nehezen tudják motiválni a képzésben való részvételre, ezért sokszor nem őket hívják be.
• A tartós munkanélküliek esetében az eszközök többsége önmagában nem képes eredményeket elérni. Számukra csak a több eszközt kombináló komplex programok jelentenek segítséget.
• A tartósan munkanélküliek esetében a szociális és foglalkoztatási szolgáltatások hatékony összehangolása ugyancsak kulcsfontosságú.

A tanulmányban bemutatott csoportokon belül nagyon nagyok az egyéni különbségek. Vagyis a sikeres szolgáltatásnak és támogatásnak az egyéni szükségletekre kell reagálnia és nem lehet a célcsoport ismeretében mindenkire illeszkedő mintákat kidolgozni. Az életkor alapú csoportképzésnél célravezetőbb, ha egy jól megalapozott profiling rendszer alapján határozzuk meg azokat, akik több segítségre szorulhatnak (nagyobb a tartós munkanélkülivé válás kockázata). Így a magas kockázatú álláskeresők rövid időn belül eszközökbe és szolgáltatásba irányíthatók, és róluk részletesebb diagnosztika készülhet.

A módszertani útmutató szakpolitikai szinten a következő programozási időszak tervezéséhez azt javasolja, hogy kétféle munkaerőpiaci programtípus kerüljön kialakításra. Egyfelől a 2-es profiling kategóriát célzó, képzésre és bértámogatási elemekre koncentráló programok; másfelől a kifejezetten hátrányos helyzetűeket célzó, személyre szabott és komplex programok. Ez utóbbiakban biztosítani kell a programelemek egymásra épülésének lehetőségét, és célszerű kisebb bevonandó létszámot meghatározni.

A kutatási jelentés és a módszertani útmutató a Nemzetgazdasági Minisztérium (majd jogutódja, a Pénzügyminisztérium) megrendelésére készült; a GINOP-5.1.1-15-2015-00001 és a VEKOP-8.1.1-15-2015-00001 „Út a munkaerőpiacra” elnevezésű kiemelt projektek keretében megvalósuló „Módszertani kutatás az NFSZ jellegzetes célcsoportjainak hatékony munkaerő-piaci segítésének érdekében” című kutatás keretében.