A gazdaságfejlesztési programok általában a foglalkoztatás növelésének útjaként a munkahelyteremtést jelölik meg, pedig az csak egy a gazdaságpolitika transzmissziós csatornái közül. A szerzők munkapiaci térökonometriai modelljük keretei között – az elmúlt húsz év tényadataira és egy makrogazdasági prognózisra támaszkodva – azt vizsgálják, hogy milyen kapcsolat áll fenn a gazdaság munkaerőigénye és a foglalkoztatás között, mekkorák a munkahelyteremtés foglalkoztatási hatásai és lehetőségei.
Területi összefüggések szerint, kistérségi paneladatokon identifikált modelljük a munkahelyteremtés szignifikáns, de enyhe hatását jelzi. Nagyságrenddel fontosabb tényező a munkaerő foglalkoztathatósága és a makrogazdasági konjunktúra. Az elemzések azt mutatják, hogy a munkahelyteremtéssel létrehozott munkahelyeknek csak kis része (többnyire kevesebb mint egytizede) növeli tartósan a foglalkoztatást, és azok többsége sem feltétlenül helyben, hanem adott esetben a fejlesztéssel szomszédos, olyan kistérségekben növeli a foglalkoztatást, ahol nagyobb a munkaerő-felesleg. A munkaerőpiacok – a nagyvárosok és kiemelkedően Budapest térségének kivételével – a foglalkoztatható munkaerő szűkösségét mutatják, és ezt a támogatások felfutása tovább erősíti. Az országos munkahely-teremtési programok foglalkoztatási kilátásai az évtized közepén kevéssé biztatók, ebben az időszakban célszerűbb a fejlesztéspolitika foglalkoztatási céljának eléréséhez a többi csatorna használata.
Közgazdasági Szemle LX. évf., 2013. szeptember (965—991. o.).
Legutóbbi hozzászólások