Az OTKA K 84276 sz. kutatás a középkortól a 20. század második feléig, esettanulmányok keretében vizsgálja a vizekkel mint megfékezendő erővel vagy éppen mint nélkülözhetetlen erőforrással kapcsolatos társadalmi gyakorlatokat. A részvevők megközelítésében közös, hogy alapvetően primér források alapján és a szűken vett vízügyi kérdéseken túllépve, a helyi hatalom működésének, szerkezetének elemzésébe ágyazottan vizsgálják az egy-egy régióval, kistájjal, vízgyűjtővel kapcsolatos strukturális meghatározottságokat és konfliktusokat. A kutatócsoport öt résztvevője egyúttal egy-egy nagyobb történelmi korszak megjelenítője.

Gálffy László kutatása a Duna magyarországi felső szakaszára fókuszál (13-15. század). A vizsgált korszak a magyarországi városfejlődésben döntő jelentőségű, a folyó alapvetően befolyásolta a középkori városszerkezet kialakulását, a városi társadalom különböző arculatú csoportosulásait. Kutatásának gerincét a Duna magyarországi felső szakaszához kötődő városok okleveles forrásanyagának vizsgálata adja (Pozsony, Győr, Komárom, Esztergom, Visegrád, Vác, Óbuda, Buda, Pest). 

Dominkovits Péter nyugat-dunántúli forrásanyagon kutatja a vízügyek gondozását, igazgatását a 16–18. századi Sopron, Vas és Győr vármegyében. Vizsgálatának alapja az a felismerés, hogy a 16–17. századi nyugat-dunántúli vármegyei protocollumok, a végvárvonal hátországát stabilizáló, hadellátást biztosító vármegyék kiterjedt köz- és hadigazgatási, hadellátási sorában kiemelten jelzik a vármegyék vízgazdálkodással kapcsolatos feladatkörét (árvizek elhárítása, malmok működésének szabályozása, hajóvontatás stb.). A török kort felváltó békeidőszak a szakfeladatokat ellátó közigazgatás fokozatos kialakulásának és intézményesülésének korszaka. A kutatás másik súlypontja a vármegyei mérnökök előtti időszak vármegyei vízrendezési tevékenységének feltárása.

Horváth Gergely Krisztián a Lajta vize használata körüli konfliktusokat, ill. szabályozásának történetét vizsgálja a 18. század végétől az 1850-es évekig, különös tekintettel Alsó-Ausztria és Moson megye viszonyára, ill. a folyó felső és alsó szakaszának települései (malmai) közötti, továbbá a magyaróvári uradalom és községei közötti konfliktusokra. A folyó vize a márialigeti nem kellően kontrollált duzzasztás-öntözés miatt egyszerre volt a gazdasági növekedés alapja, egyúttal árvizek és a lentebb fekvő malmok esetében vízhiány okozója. A vizsgálat a véges mennyiségű természeti erőforrások és a használatuk feletti konfliktusok természetének és a rendi gondolkodásmód megértéséhez kíván hozzájárulni.

Balaton Petra kutatásának középpontjában a székelyföldi térség vízügyi problémáinak, valamint az állami szerepvállalás és a társadalmi formációk tevékenységének (vízszabályozási, ármentesítő társulatok, erdélyi egyesületek) bemutatása áll. Az 1880-as években kiépülő vízjogi közigazgatás és hivatalrendszer működését eddig feltáratlan peremterületen, Csík, Háromszék, Maros-Torda és Udvarhely megyék, továbbá a Brassói és Nagyenyedi Kultúrmérnöki Hivatalok iratanyaga alapján vizsgálja.

Ö. Kovács József a sztálini típusú gazdaság- és társadalomátalakítás elemeként közelít a vízügyben 1948 után jellemző centralizációhoz és a természetátalakítás voluntarista terveihez. Kutatása elsősorban Pest megyei történeti forrásokra támaszkodva, a Duna-kanyarra koncentrálva elemzi a pártállamban gyakran egymás ellenében megfogalmazott célok (pl. energiagazdálkodás, melioráció, rekreáció, természetvédelem, ivóvíz biztosítása stb.) elérésére mozgósított eszközök konfliktusait a hétköznapokban.

A kutatócsoport résztvevői munkájukat annak létrehozója, a 2011-ben tragikus hirtelenséggel elhunyt Vári András emlékének ajánlják.