Nobilis Benedek a HÉTFA Műhelyben

A hasonló hazai kutatásoknak megfelelően a vizsgálat elsősorban arra keresett választ, miképpen változik a magas jövedelműek munkakínálata a jövedelmük változásával. A kérdés megválaszolása alapvetően fontos az adórendszer munkakínálati ösztönzési hatásainak megértése szempontjából. A becslés aktualitását az adja, hogy a magyar személyi jövedelemadózásban 2011-ben jelentős változások következtek be. Ennek révén az ösztönzési hatások mérése lehetővé vált Az egykulcsos jövedelemadózás bevezetése, az adójóváírás kivezetése mellett bevezetésre került a családi adókedvezmény rendszere. Ez jelentős kedvezményt biztosított a gyereket nevelő szülők adóalapjából.

A bemutatott modellben a szerzők a személyi jövedelemadó összevont adóalapjának a marginális és átlagos adóár szerinti rugalmasságát határozták meg. Ehhez a családi adókedvezmény bevezetését mint kvázi-természetes kísérletet használták fel. Ezek a rugalmasságok azt mutatják meg, hogy az adóár kis mértékű változására (1%) milyen mértékben változik az összevont adóalap összege. Ennek köszönhetően megállapíthatjuk, a vizsgált csoportban hogyan változott a munkakínálat, mivel az elemzés során a többi összetevőre már kontrolláltunk.

A becslés eredményei szerint az adóár 1%-os csökkenése körülbelül 0,2%-kal növeli a munkakínálatot. Ezek szerint hazánkban a munkavállalók jövedelemrugalmassága nagyobb, mint a korábbi, hazai empirikus vizsgálatokban talált érték. A kapott eredmények ugyanakkor közelebb állnak a nemzetközi szakirodalomban publikált értékekhez.

Az eredmények magyarázata érdekében az adóár szerinti rugalmasságot felbonthatjuk jövedelmi és helyettesítési hatásra. A felbontás fontosságát az adja, hogy az adóár csökkenése miatti jövedelemnövekedés két különböző csatornán keresztül hat a munkavállaló munkakínálatára. Egyfelől az adóár csökkenése miatt magasabb adózás utáni jövedelemre tehet szert, így a magasabb jövedelméből többet vásárolhat minden jószágból, fogyasztási javakból és szabadidőből egyaránt. Ezt hívjuk jövedelmi hatásnak, amely így az előző logika alapján csökkenést vetít előre a munkakínálatban. Másfelől azonban az adóár csökkenésével az egy munkaórára vetített nettó bér összege növekszik, így a szabadidő – amelynek ára a munkabér – relatíve drágábbá válik a fogyasztási javakhoz képest. A relatíve drágábbá váló jószágból kevesebbet fogyasztunk, ezt az összefüggést nevezzük helyettesítési hatásnak. A helyettesítési hatás tehát abba az irányba mutat, hogy a munkavállaló növelje munkakínálatát. Az empirikus vizsgálatokban a megfigyelt rugalmasságok felbontása helyettesítési és jövedelmi hatásra nem egyszerű feladat, a jelen alkalmazásban is számos korlátba futottak bele előadóink. A rendelkezésre álló adataik, azoknak a korlátai, valamint a két hatás különválasztásával kapcsolatban szükséges feltevések bonyolultsága és a válaszok erre vonatkozó érzékenysége következtében a felbontás eredményeit a szerzők sem tekintik kutatásuk robosztus eredményének.